Connect with us

Sztori

Riadóztatnak a meteorológusok: percről percre közelít az ítéletidő,jégeső vihar jön

Zivatar, sőt, felhőszakadás is jöhet, mégpedig viharos széllel.

Úgy tűnik, az elmúlt napok csapadékos időjárása után ma sem számíthatunk változásra. Az előrejelzés szerint a zártabb felhőzet és az összefüggőbb csapadékzóna szakadozva észak, északkelet felé vonul. Ugyanakkor mögötte erőteljessé válhat a gomolyfelhő-képződés, és újabb hullámban alakulhatnak ki záporok, akár felhőszakadással kísért zivatarok, elsősorban északkeleten heves zivatar sem kizárt.

Legalább néhány órára azonban így is szinte mindenhol kisüt a nap. A légmozgás csak záporok, zivatarok környezetében lehet erős, viharos. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 21 és 27 fok között valószínű, de a tartósabban csapadékos tájakon ennél hűvösebb lehet az idő. Késő estére 13 és 19 fok közé hűl le a levegő – írja a HungaroMet.

Kiadták a riasztást

Délelőttig elsősorban a középső országrészben, Dunántúl északkeleti felében fordulhatnak elő zivatarok, illetve nagyobb kiterjedésű csapadéktömb képződése, amelyeket egy-egy helyen felhőszakadás (> 30 mm) is kísérhet.

Fotó: met.hu

A késő délelőtti, délutáni órákban nagyobb számban egyre inkább az ország északkeleti harmadában valószínűek zivatarok, amelyeket felhőszakadás is kísérhet. Északkeleten (Hajdú-Bihar, Szabolcs, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében) egy-egy hevesebb zivatarra is van esély viharos széllökés (60-90 km/h), jégeső (2 cm körüli jégátmérővel), felhőszakadás kíséretében.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top