Connect with us

Sztori

Piros riasztás: pusztító vihar érkezik ma, itt lesz a legdurvább

Piros riasztás: pusztító vihar érkezik ma, itt lesz a legdurvább

Az előrejelzés szerint délen a gomolyfelhő-képződés mellett délen többórás napsütés várható, azonban sokfelé kell számítani záporra, zivatarra, több helyen heves zivatarok is előfordulnak, melyekhez elsősorban károkozó széllökés, jégeső, illetve felhőszakadás társul!

Ezek a záporos, zivataros gócok nagy eséllyel az ország délkeleti felén rendszerbe is szerveződnek. A délnyugati szél fokozatosan északnyugatira fordul, sokfelé megélénkül és megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 36 fok között várható. Nyugaton, északnyugaton mérhetik az alacsonyabb, míg délkeleten a magasabb értékeket – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Piros, harmadfokú figyelmeztetést adtak ki

A veszélyjelzés szerint kedden napközben még nagyobb területen várható nyugatról kelet felé mozgó zivatarok, heves zivatarok kialakulása, sőt, mindemellett nagy eséllyel a zivatarok rendszerbe is szerveződnek. Erre elsősorban az ország délkeleti felén és északkeleten számíthatunk leginkább, ezeken a területeken a piros fokozatnak megfelelő heves zivatarok kialakulására is jelentős esély van! A heves zivatarokat erősen viharos, károkozó (>90-100 km/h, zivatarrendszerben akár >100-120 km/h) szélrohamok, nagy méretű jég (>2-5 cm), és felhőszakadás (általában >25-35 mm, de lokálisan akár >40 mm) kísérik! A zivatarok fokozatosan kelet felé tartanak és éjszakára sem szűnik meg a zivatartevékenység.

” />

Felhőszakadás miatt 16 vármegyére adtak ki figyelmeztetést.

 

” />

A hőség miatt három vármegyében van érvényben elsőfokú figyelmeztetés.

 

” />

 

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top