Connect with us

Sztori

Összeroppant a gyásztól Demjén Ferenc

Ez számomra feldolgozhatatlan.”

Demjént Ferenc a hatvanas évek óta örvend töretlen sikernek. A zenészlegenda a Star magazin interjújában elárulta, mi az a kizáró ok, ami miatt elhagyná a színpadot, illetve arról is mesélt – hiába a több évtizedes rutin – vannak olyan koncertek, amelyek előtt még ő is tördeli a kezeit. A Kossuth-díjas énekest az utóbbi időben több veszteség is érte – ezekről is beszélt.

– Életem végéig színpadon szeretnék állni, nem tervezek nyugdíjba vonulni, és egyelőre nem érzek semmiféle fizikai, szervi vagy lelki okot arra, hogy ne koncertezzek. Jól vagyok, és amíg ez így is marad, és a közönség szereti, amit csinálok, addig engem megtalálnak a színpadon! – jelentette ki határozottan a 76 éves énekes, aki számtalan kisebb-nagyobb betegséget átvészelt már, megúszta a koronavírus-járványt is, azonban nagy fájdalmára sok barátja nem volt ilyen szerencsés.

– Nagyon fáj, hogy sokan, akik közel álltak a szívemhez, elhunytak a Covid miatt. Ez számomra feldolgozhatatlan. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy jó egészségnek örvendek. Éppen ezért úgy tervezem, hogy amíg lehet, játszani fogok – folytatta az énekes a magazinnak, és barátjáról, a nemrég elhunyt Török Ádámról is megemlékezett.

Ádám elvesztése teljesen megrendített.

Annak idején a Dogs együttesben ismertem meg, valamikor a hatvanas években. Mikor a bátyámmal kiléptünk az említett zenekarból, ő váltott az énekesi pozícióban. (…) A zenéiben benne hagyott egy darabot a lelkéből. Állandóan összejártunk, majdhogynem családi volt a viszony közöttünk – mondta megtörten Demjén Ferenc. – Borzasztó nagy a nyomás, amikor a generációnk egy meghatározó figurája eltávozik. Ami mégis boldogsággal tölt el, hogy Ádi a legszebb halált kapta a sorstól.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top