Connect with us

Sztori

Őrületes egyházi bűnbandát kapcsoltak le a rendőrök:milliárdos vagyont nyúltak le

Vádat emelt nyolc emberrel szemben bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás miatt a Békés Vármegyei Főügyészség. A bűnszervezet 16,5 milliárd forintot szerzett meg az állami költségvetésből, majd abból több mint 11 milliárd forintot mosott tisztára saját céljaik érdekében – olvasható a Békés Vármegyei Főügyészség közleményben.

A vádirat szerint a bűnszervezet két vezetője – hat társuk közreműködésével – 2014 és 2022 között az egyik magyarországi egyház által létrehozott intézményfenntartói hálózaton keresztül igényelt a magyar állam által szociális célra biztosított normatív és egyházi kiegészítő támogatásokat jogosulatlanul.

A vádlottak az általuk létrehozott szervezeti háló keretében egyrészt nagy tömegeket ellátó népkonyha működtetésének a látszatát keltették, másrészt a szociális gondoskodásra kapott egyházi kiegészítő támogatást színlelt hitéleti tevékenységre fordították. A pénzek felhasználását valótlan tartalmú okiratokkal igazolták.

Társaik segítségével 11 milliárd forintot meghaladó értékben különböző pénzügyi műveleteket hajtottak végre: külföldi bankszámlák és gazdasági társaságok igénybevételével lebonyolított leplezési célú utalásokat, nagy összegű készpénzfelvételeket végeztek.

A bűnszervezet mindkét vezetője közel 2,5 milliárd forinttal gazdagodott közvetlenül, amelyből egyikőjük több mint 600 millió forintot, társa közel 1 milliárd forintot juttatott hozzátartozói részére is bankszámlapénz, ingatlanok és nagy értékű ingóságok formájában.

A NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóság Békés Vármegyei Főosztálya és a Békés Vármegyei Főügyészség munkájának eredményeképpen a nyomozás során 14 milliárd forintot meghaladó értékben sikerült ingatlanokat, bankszámlapénzt és ingóságokat biztosítani az államot ért vagyoni hátrány csökkentése érdekében – írták a közleményben.

 

Címlapkép: Getty Images
Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top