Connect with us

Sztori

Olyan időjárás jön, ami kikészítheti a szervezetünket.Erre figyeljen!

Kedden napközben napos idő várható gomolyfelhőkkel, csak a délkeleti vidékeken lehet egy-egy futó zápor. Megélénkül a keleties szél, melyet az északi területeket lökések is kísérhetik.
Front nem lesz felettünk, de a nagy hőingás sokak számára megterhelő lehet.

Reggelre a Délnyugat-Dunántúlon is csökken a felhőzet, így ott is, mint másutt napos, gomolyfelhős idő lesz. Délkeleten délután egy-egy futó zápor előfordulhat, ezt leszámítva nem lesz csapadék.

A keleties szelet főként az ország északi felén élénk lökések kísérik – írja a HungaroMet.

Sokfelé hűvös lesz a hajnal, 4–12 fok közé hűl a levegő, az északkeleti fagyzugos helyeken lesz a leghidegebb.

A LEGMAGASABB NAPPALI HŐMÉRSÉKLET 21 ÉS 25 FOK KÖZÖTT VÁRHATÓ.

Kritériumokat elérő veszélyes időjárási esemény nem valószínű, ezért a HungaroMet nem adott ki figyelmeztetést vagy veszélyjelzést egyetlen vármegyére sem.

Szédülés és rosszullét

Az orvosmeteorológia szerint kedden sem érkezik fölénk front. A hűvösebb hajnalt követő gyors délelőtti melegedés, nagy hőingás sokak számára megterhelő lehet, keringési problémák, vérnyomás-ingadozás, szédülés és rosszullét is jelentkezhet.

Emellett migrén, fáradékonyság, dekoncentráltság és tompaság is előfordulhat. A szelesebb tájakon élők körében tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, ingerlékenység, nyugtalanság is jelentkezhet.Szerdán a gomolyfelhős idő mellett a Dunántúlon megnövekszik a fátyolfelhőzet is. Helyenként, nagyobb eséllyel keleten, esetleg a Dunántúlon alakulhatnak ki záporok, zivatarok. A délkeleti szél többfelé élénk, néhol erős lesz. Délután 20–26 fokot mutathatnak a hőmérők – írja az Időkép.

Continue Reading

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top