Connect with us

Celebek

Oláh Ibolya rendesen odamondott Kökény Attilának

Oláh Ibolya a Sztárban Sztár döntőjén, a produkciója után félbeszakította Kökény Attilát az értékelésnél, ugyanis nem értett egyet minden szavával.

Miközben Attila afelől érdeklődött, hogy miért lehet róla keveset hallani, Ibolya közölte, hogy vannak koncertjei.

Rendkívül izgalmas eseményeknek lehettek szemtanúi a Sztárban Sztár nézői tegnap este, hiszen majd’ 10 év után először lett női győztes Gubik Petra személyében. Míg Valkusz Milán negyedik, Oláh Ibolya a harmadik helyen végzett, így a top 3-as mezőny már csak nőkből állt. Ibolyan Tina Turnerként lépett utoljára színpadra, a produkciója után pedig Kökény Attila érdekes kérdést szegezett neki.

Bennem is az az egy fogalmazódott meg, hogy téged miért nem látlak minden nap valahol? Miért nem hallok rólad? Az az őstehetség, az a hang, az az adottság, amid van…– kezdte dicsérni Ibolyát Attila, mire az énekesnő félbeszakította, hogy elmondja a véleményét.

Azt gondolom, hogy attól valaki nem lesz több és jobb, hogy minden nap szerepel a médiában és a sajtóban…– fejtette ki az előadó, mire a Kökény közbe szólt:

Én nem erre gondoltam…– mentegetőzött, de Ibolya visszavette a szót:

Befejezném, befejezném… Én nagyon aktív vagyok egyébként, de sokkal jobban tudok úgy aktív lenni, ha nem mászkálnak mindig körülöttem– jelentette ki határozottan, amire Attila is válaszolt:

Én nem erre gondoltam, én nagyon szeretnélek koncerten látni, hallani. Van? Akkor légy szíves tudasd velem, hogy ott tudjak ülni az első sorban. Sajnos azt a világot éljük, hogy az internetes portálok nélkül nem tudjuk, hogy ki, hogy koncertezik– nehezményezte a zsűritag, hogy keveset hall Ibolya felől.

OLÁH IBOLYA

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Celebek

To Top