Connect with us

Sztori

Nyugdíjemelés: elszámolta magát Orbán Viktor

A kormányfő délelőtt Facebook-oldalán bejelentette, hogy a novemberi pótlólagos nyugdíjemeléssel átlagosan fél havi extrapénzhez jutnak a nyugdíjasok.

A délutáni kormányinfón ugyanakkor Gulyás Gergely tájékoztatójából kiderült, hogy mégis karcsúbb lesz az utólagos kompenzáció, és inkább a nyugdíj 37 százalékára rúg a novemberi pluszpénz.

Orbán Viktor bejelentette, hogy a megszokott módon novemberben nyugdíjkiegészítést kapnak az idősek, mivel az infláció magasabb lett a vártnál.

A kormányfő üzenete szerint a mostani kompenzáció átlagosan fél havi extrapénzt jelent a nyugdíjasoknak.

Pontos elszámolás, hosszú barátság, a nyugdíjasok számíthatnak ránk

– emelte ki a miniszterelnök.

A félhavi pluszból kiindulva úgy tűnt, hogy a nyugdíjkorrekció kicsit magasabb lehet, mint a korábbi feltételezések (2,4–3,6 százalék, 2,6–3,1 százalék, 3,5 százalék) voltak. Ha novemberben átlagban fél havi pluszt kapnak a nyugdíjasok (amiben benne van a január-novemberi emelés és a februári 13. havi nyugdíjra jutó emelés), akkor ez alapján 4,16 százalékos utólagos nyugdíjkorrekció jött volna ki.

37 kerekítve 50?

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter nem sokkal később a Kormányinfón ismertette a nyugdíjasok extra juttatásával kapcsolatos számszerű részleteket. Elmondta: az emelés 190 milliárd forint kiadást jelent majd a költségvetésnek. Ennek keretében 210 700 forintos átlagos havi nyugdíjnál 6532 forintos emeléssel számolhatnak az idősek.

A nyugdíjemelést visszamenőlegesen is kifizetik: így 78 ezer forintos többlettel számolhatnak a nyugdíjasok november hónapban. Ha ezt az összeget vesszük figyelembe, akkor azonbanű

nem fél havi extrapénzt kapnak a nyugdíjasok, hanem csak az ellátásuk 37 százalékát. 

Ha valóban a nyugdíj 50 százaléka lenne a novemberi kiegészítés, akkor az átlagnyugdíjra vetítve 105 ezer forintot jelentene, nem pedig 78 ezret.

Összességében havi szinten 3,1 százalékos lesz az utólagos nyugdíjkorrekció, ami hellyel-közzel egybevág a korábbi előrejelzésekkel.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top