Connect with us

Sztori

Novák Katalin nem rég kitüntette azt a férfit aki a gyermeket felrúgdta a kalandparkban,megszólalt a férfi

A Szolnoki Városüzemeltetési Kft. által a tegnapi napon közzétett felvételen egy kisgyerekes csoport látható, akik a Szolnoki Kalandpark árnyékos részén várakoznak.

Nem sokkal később egy férfi a karjánál megragad egy fiút, néhány méterrel odébb vonszolja, majd olyan erővel rúgja ki a lábát, hogy a gyerek fejjel a földre zuhan, és a felvétel végéig mozdulatlanul úgy marad. Jászberényben pletykaszinten hamar elterjedt az elkövető személye, aki a város egyik ismert sportszervezetének vezetője. A sportegyesület elnöke, akinek Novák Katalin akkori államtitkár néhány évvel ezelőtt életműdíjat adott át, közleményben jelentette be, hogy lemond a tisztségeiről.

Lits László, a Szolnoki Városüzemeltetési Kft. ügyvezetője szerdán telefonon nyilatkozott az MTI-nek, elmondva, hogy az előző hét második felében egy gyerekcsoport érkezett a térség legnépszerűbb kalandparkjába, amely teljes kamerarendszerrel van ellátva.

Az incidensről készült felvételen egyértelműen látható, hogy egy felnőtt, akiről kiderült, hogy a csoport egyik kísérője, felrúgott egy kisgyermeket. Lits hozzátette, hogy a videón az is látszik, hogy a kalandpark közelben lévő dolgozója nem látta az eseményt, de észlelte, hogy valami történt, mivel néhány gyerek sírt.

A Szol24 megkereste a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőrfőkapitányság sajtóosztályát, ők az üggyel kapcsolatban egyelőre csak annyit mondtak, hogy a Szolnoki Rendőrkapitányság nyomozást folytat garázdaság vétségének gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen, azonban a nyomozás érdekeire tekintettel egyéb információt a rendőrség nem ad ki.

Miután országos hírértéket kapott a kegyetlen tett, hamar kiderült az is, hogy jászberényi csoportról van szó, az Y Akadémia által szervezett nyári, napközis táborról, amelyre összesen 35 ezer forintért lehetett jelentkezni. A videó nyilvánosságra kerülése után nem sokkal az érintett kísérő, aki egyben az egyesület vezetője is hosszú évtizedek óta, közleményt adott ki a Facebookon, amelyben lemondott:

„A különféle szervezetekből és az egyesületből lemondok minden tisztségemről és pozíciókról, hiszen méltatlanná váltam azok betöltésére. Fenti közlemény után kérem a családom és kollégáim kíméljék meg a méltatlan támadásoktól, személy szerint én vállalom a felelősséget, a sajtónak nem kívánok nyilatkozni.”

A sportszervezet elnöke a rendszerváltás óta vezette a Yakuzákat, 2020-ban “Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” Életműdíjjal tüntették ki. A díjakat dr. Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár adta át.

Forrás:szol24.hu

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top