Connect with us

Sztori

Nézzen fel az égre ekkor, óriási csillaghullás várható

Január 4-én hajnalban éri majd el a csúcsát a Quadrantidák nevű meteorrajból származó csillaghullás, ez lesz az év első látványos égi eseménye.

Érdemes lesz a következő napokban, de főként január 4-én az eget kémlelni, ekkor tetőzik ugyanis az év első csillaghullása. A Quadrantidák meteorraj jóval több hullócsillagot eredményez, mint az egyik legismertebb ilyen jelenség, a Perseidák.

A meteorraj december 26-a óta megfigyelhető, és a NASA közlése szerint egészen január 16-ig lehet majd látni az ebből származó hullócsillagokat. Emiatt annak sem kell elkeserednie, aki esetleg a felhők miatt nem láthatja a jelenséget, ám kétségtelen, hogy a csillaghullás január 4-én éjszaka lehet a leglátványosabb.

A NASA szerint óránként akár 120 hullócsillaggal is lehet számolni.

Ezt még kívánságokkal is nehéz lekövetni, szóval aki ezért szeretné megnézni a Quadrantidákat, az nem árt, ha alaposan felkészül.

Ehhez képest a Perseidák legfeljebb 84, a Geminidák pedig 88 hullócsillaggal örvendeztetik meg nézőiket a csúcsponton.A csúcspont magyar idő szerint január 4-én a délelőtti órákra várható, ezért érdemes a hajnali órákban, pirkadat előtt kimenni a szabadba. Kémlelni a keleti égboltot lesz érdemes, ott lehet igazán látni a hullócsillagokat – feltéve persze, ha tiszta lesz az égbolt. A látványt a Hold fénye is befolyásolhatja, ám ha az égbolt tiszta, még így is kiváló látványt nyújthatnak a Quadrantidák.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top