Connect with us

Celebek

Nem találjuk a szavakat! ÍGY néz ki Haumann Péter sírja egy évvel a temetése után

A különleges orgánumú színészlegenda tavaly május 28-án hunyt el. A Farkasréti temetőben kísérték végső újtára, ám egy évvel a temetés előtt a sír sajnos nincs túl jó állapotban. Vajon miért? Korunk legnagyobb művészei egy emberként sorakoztak fel tavaly június 17-én Haumann Péter koporsója mellett, a kiállásukkal azt üzenték, hogy nem hagyják, hogy a „Haumann örökség” a feledés homályába vesszen.

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja május 28-án, 81 évesen hunyta le örökre a szemét, betölthetetlen űrt hagyva maga után emberileg és szakmailag is. Bár a temetés egy évvel ezelőtt zárt körű volt, a művészvilág számos kiválósága tiszteletét tette, az egyik legmegindítóbb búcsúbeszédet Rudolf Péter mondta.

− Legtöbbünknek, nekem is színészóriás volt. Minden rezdülésében meg tudta mutatni a legbelső és legösszetettebb emberi érzelmeket, azt, hogyan válik egy apró, jelentéktelen hangsúly sorsfordító történéssé, és miként teremt, rombol a csend – mondta akkor a Vígszínház igazgatója.

 

 

Kicsivel több mint egy évvel a halála után elkészült a sírkő, ami méltó a legendás színész emlékéhez.

Szép idézet díszíti a méltó síremléket

A Bors olvasójának szomorú beszámolója óta eltelt két hétben nagyot változott a világ! Kilátogattunk a Farkasréti temetőbe és örömmel láttuk, hogy immáron elkészült a Haumann emlékéhez méltó, letisztult emlékhelyet.

A sírra a követkető idézetet vésték: Tiéd az egész égbolt.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Celebek

To Top