Connect with us

Sztori

NEM SZERÉNYKEDETT A NAGY Ő VERSENYZŐJE: VIRÁG FEJBEN MÁR KÖLTI JÁKOB ZOLTÁN VAGYONÁT – VIDEÓ

50 milliárd forint még akkor is rengeteg mindenre elég, ha történetesen „csak” feleségként kerülünk közel a lukulluszi vagyonhoz.

A Nagy Ő idei szériája nem véletlenül bizonyult a legnézettebbnek minden széria közül, hiszen hatalmas szintugrás az, hogy Jákob Zoltán személyében Magyarország 39. leggazdagabb emberének szívéért versenyeznek a hölgyek. Virág a formátum nagy visszatérője és egyben egyik nagy esélyese is az igaz szerelemért folyó „háborúnak”. Ezért döntöttünk úgy, hogy megkérdezzük, mihez is kezdene, ha hirtelen közös bankszámlán találná magát a körmöskirállyal.

Bocsi Zoli, de…”

Ha arra számítasz, hogy Péntek-Gyulai Virág azonnal szaladna az ékszerészhez, vagy egy ingatlanossal, netán autónepperrel járná az országot, Európát, vagy a világot, akkor most csalódni fogsz. A fitneszmodell útja ugyanis első kőrben egy élelmiszerboltba, majd egy optikushoz vezetne és bizony nem magának vásárolna ezeken a helyeken. „Először is vásárolnék normális élelmiszereket a hűtőjébe, hogy ne csak Fiji vízzel legyen tele. 

Ezután elugranék egy optikába, mert néha nem tudtam, mi alapján ítélte meg a lányokat. 

Bocsi Zoli, de a dioptriákat is át kellene nézni azon a szemüvegen!” – mondta kameránknak Virág, aki miután képzeletben jóllakatta és éleslátóvá varázsolta az üzletembert, fejben két komolyabb utalást is elindított a milliárdos bankszámláról.

Ott boldogan élnénk, amíg meg nem halunk”

„Megvenném az egész Szervita teret, hogy ne egy penthause lakás legyen ott, hanem legyen az egész a mi kerületünk. Miszisz Körömlakk kerület… Aztán vennék a Maldív-szigeteken magamnak egy külön szigetet, és ott élnénk boldogan, amíg meg nem halunk” – merült el gondolataiban álmodozva Virág, aki egyébként beszélt még nagy bevásárlásról egy komolyabb főzéshez és beszerezne egy képkeretet is, melybe természetesen egy önmagáról készült képet tenne, hogy a Nagy Ő még akkor is emlékezzen rá, ha esetleg csütörtök este nem nála landolna az a bizonyos utolsó rózsa.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top