Connect with us

Sztori

Nagyon sok nyugdíjas nem ismeri ezt a lehetőséget, pedig ingyenes és nagyon hasznos

Nagyon sok nyugdíjas nem ismeri ezt a lehetőséget, pedig ingyenes és nagyon hasznos

Eddig több mint fél millióan regisztráltak a Gondosóra programra.

A Gondosóra program közölte, hogy a felhasználók negyede Budapest és Pest megyéből származik.

Az is kiderült, hogy a program elindulása óta már csaknem 600 ezer vészhívás érkezett, ebből 11 ezer esetben hívták a diszpécserek a 112-es számon tárcsázható segélyhívót – írja a Pénzcentrum.

Felidézték, hogy nemrég egy idős férfi életét mentette meg a Gondosóra, aki horgászat közben a Körös veszélyes vizébe esett.

A Gondosóra program Magyarország Kormánya által elindított, ingyenesen igénybe vehető, 65 év felett alanyi jogon hozzáférhető jelzőkészülékes szolgáltatás, amelynek célja, hogy a felhasználók szükség esetén egyetlen gombnyomással jelezni tudják segítségkérésüket.

Az adatok azt mutatják, hogy a 65 év felettieknek már csaknem 30 százaléka igényelte a Gondosórát, 586 ezer magyar idős. Az igénylők 16,1 százaléka budapesti, 10,5 százaléka Pest megyei. 

eves, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben az igénylők aránya több mint 35 százalékos, míg a fővárosban, valamint Zala, Csongrád-Csanád, Pest és Somogy vármegyékben a 27 százalékot nem éri el az igénylők aránya.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top