Connect with us

Sztori

MOST KAPTUK a hírt – Súlyos agysérülést szenvedett az ismert magyar milliárdos üzletember

Polgár Árpád néhány hete súlyos balesetet szenvedett az otthonában, amelybe akár bele is halhatott volna. Az agysérülése után már javulni látszik az állapota, azonban vigyáznia kell magára. Elmondta, hogy van most.

A Blikk is beszámolt a tragikus hírről két napja, hogy Polgár Árpádot életveszélyes állapotban szállították kórházba egy szerencsétlen baleset következtében.

Az üzletember és felesége, Tünde a könnyeikkel küszködve osztottak meg részleteket életük legkeményebb heteiről egy YouTube-videóban, melyből kiderült, hogy Árpád az otthonában szenvedett balesetet, amikor elcsúszott a medencéből kilépve, majd olyan durván beütötte a fejét, hogy az agya bevérzett.

Mint mondták, az ehhez hasonló sérüléseket csak az esetek 10 százalékában éli túl bárki maradandó károsodás nélkül.

“Árpi elcsúszott a teraszon, és arra rohantam oda, hogy nem kap levegőt, fennakadt a szeme, és csak rázkódik a földön, mint akinek epilepsziás rohama van. Azt hittem, hogy megint a háta, mert egyszer már eltörte a gerincét.

Frizbi Forgatás Hajdú Péterrel Polgár házaspár

Azonnal üvöltöttem Daninak, hogy hívja a mentőt. Hat percen belül itt volt a mentő, akkor Árpi felpattant, elkezdett öltözni, látszott, hogy fogalma sincs, hogy hol van, semmiről nem tud. Rosszul lett, kijött belőle minden, ott találtak rá a mentősök, onnan sikerült a kórházba bevinni” – mesélték a drámai történések után.

Szerencsére Árpád közel négy héttel a sérülés után már sokkal jobban érzi magát, viszont még hosszú rehabilitáció áll előtte, illetve fokozottan ügyelnie kell a testi épségére, mivel a legkisebb fejsérülés is végzetes lehet számára. Felesége egy friss fotóval jelentkezett a közösségi oldalán, melyen már mosolyogva ülnek egymás mellett, ebből arra lehet következtetni, hogy minden rendben van Árpáddal. A poszt ide kattintva érhető el.

Haladunk a gyógyulással fokról fokra– írta a bejegyzés mellé.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top