Connect with us

Sztori

Most kaptuk a hírt Reviczky Gáborról

Hihetetlen erővel és akarattal néz szembe betegségével Reviczky Gábor. A Kossuth-díjas színművész egyedül, autóval jár a kemoterápiás kezelésekre, amelyekből hétfőn kapja meg a negyedik adagot. A körülményekhez képest jól viseli a mellékhatásokat, de azt már észrevette, hogy kopni kezdett az arcszőrzete.

A hetvennégy éves művész év elején először a Blikknek vallott arról, hogy prosztatarákot diagnosztizáltak nála, majd azt is nekünk ismerte be két héttel ezelőtt, hogy áttétek alakultak ki többek között a csontjaiban. 

Emiatt első körben hat kemoterápiát írtak ki neki az orvosok, aminek már túl van a felén és azóta egy vérvizsgálaton is átesett.

Az orvosok azt mondták, az állapotomhoz képest minden rendben van. Az csak hosszas vizsgálatok során fog kiderülni, hogy a kemoterápia hatásos volt-e. Most megnézték a véremben lévő rákos sejtek szintjét, és ha ez a következő vérvételek során csökken, az jelzi a kezelés sikerességét – magyarázta Reviczky, aki hétfőn kapja a következő kezelést.

Mint mondja, nagyjából két óra, mire lefolyik neki az infúzió.

 – Kétféle szert is kapok, az egyik maga a kemo, másik pedig egy nyugtató, erősítő vitaminos keverék. Van, akit egy-egy kezelés utána a mosdóba is ki kell kísérni, annyira legyengül, de mivel én nem a legerősebb terápiát kapom, ezért egyedül érkezem autóval, és ha végzek, minden gond nélkül haza is vezetek. Kezdetben várni kellett a soromra, akkor sokat beszélgettem a sorstársakkal, de már időpontra járok, így legfeljebb akkor találkozom betegekkel, amikor kimegyek rágyújtani egy cigarettára – mesélte a színművész.

Elmondása szerint jól viseli a kezelést, legfeljebb aznap kicsit fáradékonyabb. Azt azonban észrevette, hogy ritkul a szőrzete.

Én mindig nullásgéppel nyírom a hajam és a szakállamat. Egyelőre ugyanúgy nő, viszont azt látom, az arcom jobb oldalán egy ötvenforintos nagyságú foltban elkezdett kikopni az arcszőrzetem – magyarázta az alternatív kezelésekben is bízó Reviczky Gábor, aki az állapota ellenére fáradhatatlanul dolgozik, folyamatosan forgat, szinkronizál, a munka közben pedig egy perc pihenőre sincs szüksége.

– Most egy hét nyári szünetünk van, de amúgy minden nap vesszük fel A mi kis falunk új évadát. Ugyanúgy, mint eddig, profin, gördülékenyen megy a munka, a jeleneteimmel már órákkal a kiírt időpont előtt végzek. Utána pedig sietek a szinkronba vagy narrációt felmondani. – írja a Blikk.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top