Connect with us

Sztori

Most jött a sokkoló hír:Rákkal küzd Katalin hercegné

Rákkal küzd Katalin hercegné

Kemoterápiás kezelést kap.

Rákot diagnosztizáltak Katalin hercegnénél, jelenleg kemoterápiás kezelése korai szakaszában van – ezt a walesi hercegné erősítette meg hivatalosan a Guardian szerint.

A BBC által rögzített nyilatkozatban Katalin hercegné elmondta, állapotát azután fedezték fel, hogy januárban nagy hasi műtéten esett át. Mint mondta, Vilmos herceggel időre volt szükségük, hogy három gyermeküknek elmagyarázzák a helyzetet. Természetesen óriási sokkot jelentett számára szembesülni az állapotával, de a herceggel mindent megtettek ennek feldolgozása érdekében. Mindazonáltal megnyugtatták gyermekeiket, hogy szerintük minden rendben lesz.

„Januárban egy nagy hasi műtéten estem át Londonban, akkor még azt hitték, nem vagyok rákos. A műtét sikeres volt. A műtét utáni vizsgálatok azonban rákot mutattak ki. Orvosi csapatom ezért azt tanácsolta, hogy vegyek részt egy megelőző kemoterápiás kúrán, most a kezelés korai szakaszában vagyok” – mondta a hercegné.

III. Károly királyt egyébként ugyancsak daganatos betegséggel kezelik jelenleg.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top