Connect with us

Sztori

Most érkezett! Megtalálták a verőcei hajóbaleset 19 éves Márton holttestét

Ma visszaadta a Duna a verőcei hajóbaleset egyik eltűnt áldozatának a testét” – írta a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerda késő délután a Facebook-oldalán.

A rendőrég beszámolja szerint Vác és Sződliget között, a Duna 1675,8 folyamkilométerénél találtak rá egy férfi holttestére. A helyszínen a BRFK helyszínelői szemlét tartottak, majd azonosították az elhunytat.

„Kollégáink megállapították, hogy a 19 éves férfi a hajóbaleset egyik áldozata. Nyugodj békében Márton!

A budapesti rendőrök nevében őszinte részvétünket szeretnénk átadni a családnak!” – olvasható a posztban.

 

Négy embert még mindig keresnek a motorcsónakban utazók közül.

Mint korábban beszámoltunk róla, ma bűnügyi felügyelet alá került a szállodahajó kapitánya, aki bár észlelte a becsapódást, anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy a jármű mivel ütközött, változatlan sebességgel továbbhaladt, nem segített a baleset sérültjeinek, a vízbe esett személyeknek.

 

A baleset még szombat éjjel történt a Dunán, Verőce közelében, amikor a motorcsónak „indokolatlan irányváltoztatások” után nekiütközött a szállodahajónak.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top