Connect with us

Sztori

Most adtak ki riasztást: veszélyes, ami Magyarország felé tart!

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) vasárnap hajnalban frissítette az előrejelzését, szinte az egész országra figyelmeztetést adtak ki.

A TWN.hu információi szerint vasárnap kora délutánig többnyire közepesen és erősen felhős lesz az ég, majd északkelet felől csökken a felhőzet, ugyanakkor a Dunántúlon végig felhős idő marad. „Elvétve valószínű csapadék, főleg a nyugati és a keleti megyékben alakulhatnak ki záporok. Az északnyugati, északi szél időnként megerősödik, helyenként viharossá fokozódik” – írj az OMSZ a honlapján.

Hozzáteszik: a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 25 fok között alakul, ami az északi tájakon már reggel, kora délelőtt beáll. Késő este 5, 15 fok valószínű.

Fotó: Met.hu

16 vármegyére riasztást adtak ki, térkép is érkezett!

Vasárnap reggel észak felől egy markáns hidegfront éri el hazánkat, mely a délelőtti órákban át is vonul az országon.

„A front előterében a nyugati, északnyugati szél már vasárnap reggel nagy területen megerősödik. Kiemelten délelőtt a front környezetében a hirtelen északias irányba forduló szelet már többfelé kísérhetik viharos (ált. 60-80 km/h), néhol ennél erősebb (>80 km/h) lökések is” – olvasható a met.hu-n. Az is kiderült: a front mögött a délutáni órákra veszít erejéből a légmozgás, de erős lökések az esti órákig még előfordulhatnak.

Fotó: Met.hu

Címlapfotó: 123rf.com

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top