Connect with us

Sztori

Minek akkor elválni? Peller Anna és Lukács Miki a szakításuk után is együtt élnek, dolgoznak, sőt, közös nyaralásra készülnek

Még két nap sem telt el azután, hogy Peller Anna és Lukács Miki egy közös videóban bejelentették, hogy tizennégy év után véget vetnek házasságuknak. Igaz, közös gyermekük, a kilenc és féléves Annabella érdekében szülőtársakként és barátokként folytatják az életüket.

A követőik még fel sem ocsúdtak a rossz hír után, csütörtökön máris eljött az újabb meglepetés: a válófélben lévő házaspár az Átriumban jelent meg együtt, ahol a Segítség! Iskola! Avagy túlélőkalauz szülőknek című darab olvasópróbáját tartották. A darabban Miki Simon Kornéllal játszik együtt, az eseményt pedig Peller Anna moderálta.

Mintha semmi sem történt volna közöttük! Mindketten fesztelenül, mosolyogva végezték a közös munkát, a próba kezdete előtt vidáman beszélgettek egymással, az esemény alatt pedig többször egymásra mosolyogtak, ösztönösen megérintették egymást. Aki nem tudott volna a hírről, annak fel sem tűnhetett, hogy mi zajlik közöttük. Inkább úgy jött le, hogy óriási szeretet van közöttük, amelyen a válás sem változtathat semmit.

Mindezek után sokakban felmerülhet a kérdés, hogy ha az élet minden területén ekkora a harmónia közöttük – hiszen információink szerint még együtt élnek –, közösen tervezik a nyári pihenést és láthatóan a szeretetteljes kapcsolat is megvan közöttük, miért döntöttek mégis a válás mellett? Persze, az élet nem ennyire egyszerű, a mélyebb problémákba senki nem láthat bele, és a házaspárnak nyilvánvalóan megvan az oka arra, hogy így határoztak. A viselkedésük azonban azt bizonyítja, hogy Anna és Miki valóban üdítő példa arra, hogy intelligensen is meg lehet hozni egy olyan nehéz döntést, mint amilyen egy hosszan tartó házasság felbontása. Ezt lapunknak megerősítette Lukács Miki is, aki – a feleségével ellentétben – szűkszavúan mesélt arról, hol tart most a kapcsolatuk.

– Úgy gondolom, jól látszik, hogy megmaradtunk egymásnak barátként. Anna itt van mellettem, segít, amiben kell, és ez fordítva is igaz, számíthat rám – mondta a Blikknek Lukács Miki. – Attól függetlenül, hogy elválunk, örömmel vállalta, hogy moderálja ezt a sajtóeseményt. Teljesen normális számunkra, hogy jóban maradtunk, ahogyan az is, hogy hiába a válás, együtt megyünk nyaralni. Nemcsak a kislányunk, de a legmélyebb barátság is összeköt minket. Arról, hogy további közös projekteket vállaljunk a jövőben, még nem beszéltünk, de nálunk semmi nem elképzelhetetlen.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top