Connect with us

Sztori

Mindenkit váratlanul ért – Most jött a hír Mészáros Lőrincről

Ekkorát még sosem szakított Mészáros Lőrinc

Kiugró eredményt ért el a Mészáros Lőrinc-féle Opus-csoport 2023 első háromnegyed évében.

A nettó nyereség 30,67 milliárd forint lett, ami több mint duplája az egy évvel korábbi azonos időszakinak. Mindezt soha nem látott, 511 milliárd forintos árbevétel mellett.

Ahogyan azt Forbes.hu-nak is eljuttatott közleményükben írták, a cégcsoport jó úton halad a belső szinergiák kihasználásával, és a külön iparági divíziók meghatározó vállalatai együttesen komoly védettséget adnak a nehéz külső körülmények ellen.

Már a számokban is erőteljesen megmutatkozik a költséghatékonysági intézkedések sora, amit az elmúlt időszakban végrehajtottunk” – mondta a közlemény szerint Lélfai Koppány, az Opus Global Nyrt. vezérigazgatója, az első három negyedév számait elemezve. „A vállalatcsoport megmutatta, hogy nehéz időszakokban is képes rendkívüli eredménynövekedésre” – emelte ki Lélfai Koppány.

Röpködnek a százmilliárdok

  • Az Opus Global Nyrt. konszolidált, teljes működési bevétele rekord szintre, 510,72 milliárd forintra nőtt az év első kilenc hónapjában.  Ez 45 százalékos emelkedést jelentett egy év alatt.
  • A konszolidált, összes működési költség növekedése hasonló mértékű volt, a 478,9 milliárd forintos összeg 46 százalékkal lett magasabb a bázisidőszakhoz viszonyítva.
  • az üzemi eredmény (EBIT) is jelentősen, 33,1 százalékkal nőtt a tavalyi év hasonló időszakához képest. Ez 31,82 milliárd forint konszolidált eredményt jelentett.
  • a konszolidált EBITDA-mutató is 26,2 százalékkal 65,65 milliárd forintra növekedett.
  • A pénzügyi műveletekből 3,99 milliárd forint pluszt ért el a cégcsoport, így az üzleti eredményhez hasonlóan az adózás előtti eredmény is kimagasló mértékben növekedett.
  • Ez abszolút számokban azt jelentette, hogy a 2022-es 13,99 milliárd forintos adózott eredményéhez képest, 2023. első három negyedévében az adófizetési kötelezettségek teljesítését követően, kiemelkedő, 30,67 milliárd forint adózott eredményt könyvelhetett el az Opus Global.

Mindenhol ott vannak

A mérlegfőösszegen belül a legnagyobb súllyal az energetika szerepel 38 százalékkal, az ipari termelés pedig 27 százalékos súlyt képvisel. A mezőgazdaság 22 százalékot, a turizmus 11 százalékot tesz ki, míg a vagyonkezelésre 2 százalék jut.

Az egyes szegmenseket vizsgálva, az ipar kiugróan magas 209,69 milliárd forint működési bevételt ért el kilenc hónap alatt, ami 64 százalékkal magasabb a 2022. évi bázisadathoz képest. Az árbevétel 81,72 milliárd forintos növekedése mellett a költségek 78,12 milliárd forinttal nőttek, így a szegmens javította nyereségtermelő képességét. Ez különösen annak fényében jó teljesítmény, hogy a háború miatti alapanyagár növekedés ezt a területet érintette a legjobban.  Az üzemi eredmény így 25 százalékkal 17,98 milliárd forintra emelkedett az iparban, az EBITDA értéke pedig 50,5 százalékkal 29,2 milliárd forintra nőtt január-szeptemberben.

Az energetikai cégek alaptevékenységéből származó bevételek is jelentősen, 67,3 százalékkal nőttek, így az idei első három negyedévben 171,54 milliárd forintot tettek ki.  A kedvezőtlen külső körülmények ellenére a nettó nyereség is közel 52 százalékkal, 2,1 milliárd forintra emelkedett. A gázszolgáltatás esetében a költségek a tervezett szinten alakultak. A szigorú költséggazdálkodás eredményeképpen az EBITDA 6,65 milliárd forintról 11,33 milliárd forintra nőtt.

A mezőgazdaság és élelmiszeripar szegmens bevételei a bázisévhez hasonlóak voltak, ami összhangban van a 2023. évre kialakított stratégiával. Az árbevétel stagnálás egyik oka a világpiacon tapasztalható árkonszolidáció, és a termelésoptimalizálás volt. A szegmens nyereségessége azonban jelentősen javult, a költségcsökkentésnek köszönhetően. Az EBIT 3,94 milliárd forinttal 8,46 milliárd forintra nőtt, míg az EBITDA mutató 13,13 milliárd forint volt szeptember végén, ami 4,51 milliárd forinttal magasabb a bázishoz képest.

A turizmus esetében is jobban nőtt az árbevétel a költségeknél, így 2022 első három negyedévi 4,08 milliárd forintja után 2023 első három negyedéve alatt 5,48 milliárd forint EBITDA-t ért el a szegmens. Talán még jobban mutatja a fordulatot, hogy a tavalyi, 1,7 milliárd forintos veszteséggel szemben idén, az első kilenc hónapban, 2,4 milliárd forint volt a nyereség. Ez különösen figyelemre méltó annak ismeretében, hogy a belföldi kereslet országosan csökkenő tendenciát mutatott 2023 első három negyedéve alatt, ami az Opus-csoport hagyományosan belföldi vendégkörre építő szállodái esetében jelentős piaci kihívás volt.

A Forbes legutóbbi, a legértékesebb családi cégeket összegző listáján egyébként két év kihagyás után újra a Mészáros csoport került az élre.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top