Connect with us

Sztori

Minden kiderült, eddig tudott titkolózni Vitray Tamás és 54 éves felesége

Minden kiderült, eddig tudott titkolózni Vitray Tamás és felesége

A 91 éves Vitray Tamás és a nála 36 évvel fiatalabb, tehát 55 éves felesége, az operaénekesnő Éva, februárban, egy kicsi faluban házasodtak össze. Nézzük, mit árultak el még.

Korábban  is beszámoltunk arról, hogy Vitray Tamás újra a fellegekben jár, mert nemcsak a karrierjében halmoz sikert újra és újra, immáron ismét nős ember.

A Story magazin sámolt be akkor egy rövid mondatban minderről, most pedig újabb titkos részleteket hoztak.

Vitray Tamás elmondta például, hogyan ismerkedtek meg. Éva a mellette lévő házban lakott, amikor Óbudára költözött.

„Egyszer meglátott a kertben és csak ennyit mondott: Tamás, maga hogy kerül ide? Itt lakom, válaszoltam, egyedül élek, egy házzal arrébb. Ezután valahányszor találkoztunk, hosszan elbeszélgettünk”

 

– avatott be mindenkit a kezdetekbe a tévés legenda.

Ezután szerelem szövődött köztük, ami februárban egy házasságkötésben csúcsosodott ki. Az apró faluban megtartott esküvőn csak a tanúk voltak jelen, ám igazán különleges volt. Ugyanis nemcsak ők, hanem Éva lánya és párja is örök hűséget fogadtak egymásnak – írja a Story.

Vitray Tamás hozzátette, hogy nagyon boldogok, épp felesége lakását újítják fel. Azzal is tisztában van, hogy a kora miatt az asszony vállal nagyobb terhet ebben a házasságban, ám most még minden rendben van.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top