Connect with us

Sztori

Mi történt? Hadházy Ákos váratlanul nekiment Magyar Péternek

Hadházy Ákos új videót tett közzé a Facebook-oldalán, melyben Magyar Péterről mondja el a véleményét.

Hadházy mindenekelőtt azzal kezdte, hogy azért nem posztolt napok óta, mert szeretett volna minél precízebben fogalmazni, és volt néhány dolog, amit át kellett gondolnia.

Hadházy szerint az elmúlt napokban kétségessé vált, hogy elérhető-e a tisztességes választások kiharcolása és egy hiteles, egységes ellenzéki erő létrejötte. Magyar március 15-ei rendezvénye kapcsán azt mondta, szerinte a legfontosabb üzenete az az ígéret volt, hogy a  jelenlegi hatalom leváltható a következő választáson, még akkor is, ha a választások feltételei a jelenlegiek maradnak. Hadházy szerint aki ilyet állít, az vagy hatalmasat téved, vagy „sajnos hazudik”.

„A jelek szerint ellenzéki honfitársaink egy jelentős része számára még mindig vonzóbb az a remény, hogy csak egy, az eddigieknél esetleg alkalmasabb jelölt hiánya az akadálya a kormányváltásnak.”

– fogalmazott Hadházy, aki szerint ez hamis remény, írja 444.hu.

„Szabad-e folytatnom a politizálást?”

Saját gyengeségei kapcsán Hadházy elmondta, fel kell tennie magának azt a kérdést, hogy szabad-e folytatni a politizálást. Úgy véli, az „új, határozott, tiszta és hiteles ellenzéki jelzők mellé az egységes is elengedhetetlen.” Szerinte a változás csak úgy érhető el, ha „nem egy ember tűzi ki a zászlót és várja, hogy mások csatlakozzanak hozzá, hanem több, komoly és hiteles szereplő indul el együtt az úton.”

Megjegyezte: Magyar Péterre nem igaz, hogy kétséget kizáróan hiteles lenne.

 

„Magyar Péter egyike volt azoknak az – általam nem kedvelt – embereknek, akik a rendszertől nulla munkáért horribilis pénzeket bezsebelve nézték némán a demokrácia leépítését”

– állítja. Ennek indoklására több ügyre is emlékeztet Magyar Péter Diákhitel Központnál és az MBH Bankban betöltött korábbi pozíciói kapcsán.

Magyar Péter nem tudja mi a különbség a szabad sajtó és a propaganda között

Hadházy arra is kitért, hogy Magyar Péternek a HVG cikkére adott meglepően arrogáns válasza arra utal, hogy Magyar nem tudja, mi a különbség a szabad sajtó és a propaganda között.

„Száradjon le a kezem, ha Orbán után még egyszer akár hittel, akár »befogott orral« olyan emberre szavazok, aki egyrészt életében nem tett le még semmi komolyat az asztalra a politikán kívül, másrészt azt kéri, hogy felejtsem el neki, mit mondott vagy mit tett korábban”

– zárta a videót Hadházy.

 

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top