Connect with us

Sztori

Mérleg – skorpió-nyilas -bak-vízöntő-halak figyelem!Mai horoszkóp

 

 – Mérleg

A hízelgés jól fog esni önnek, de összességében ön sem különbözik a többi embertől, ezért legyen óvatos, mert könnyen meglehet, hogy ártó szándék húzódik meg a kedves szavak mögött. Lehet, hogy egyesek csak azért próbálnak a kedvében járni, mert arra számítanak, hogy később majd felhasználhatják önt a céljaik eléréséhez.

A csillagok állása rendkívül kedvező, így még akár előléptetés is várhat önre.

Ha azon gondolkodik, hogy belevág egy új hobbiba, akkor most jött el az ideje.

Remekül érzi magát és erejének teljében van. Használja ki ezt a remek periódust.Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a „sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

 – Skorpió

Érdemes időnként egy kicsit leszakadnia másoktól. Tény, hogy a remek jellemvonásinak köszönhetően több igaz barátja is van, de időről-időre saját magával is muszáj azért törődnie. Lassítson le, és ne stresszelje túl magát. Vegyen egy mély lélegzetet és figyeljen a teste jelzéseire.

Nem csoda, hogy képtelen most odafigyelni az körül zajló eseményekre, hiszen szerelmes. Ennek ellenére jobban jár, ha nyitott szemmel járja a világot, mielőtt még mások a háta mögött gúnyt kezdenek el űzni önből.

Töltsön el kis időt az otthonában is, mert mostanság folyamatosan úton volt.

A szellemi-és a testi erőnlét szorosan összefügg egymással. Pihenjen eleget és a gyakorlatok is jobban fognak menni.Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a „sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

Holnapi horoszkóp – Nyilas

 

Ez a napja minden szempontból pozitív lesz. Intellektuálisan a csúcson lesz, ezért ha valamilyen jó ötlete támad, akkor fogadja el azt. Ne vessen el semmilyen forradalmian új elképzelést, mert megehet, hogy a későbbiek során megbánja majd, ha így tesz. Igaz áttörést érhet el.

Egy rendkívül érdekes személlyel hozza össze a sors, de ne siessen el semmit, mert különben fontos dolgok kerülhetik el a figyelmét.

Szeretne pihenni a kicsit, de a vakáció most nem a legjobb ötlet, és nem is lehet egyelőre szó róla, mivel a munkájára kell összpontosítania.

Fennáll a veszélye, hogy ön figyelmetlenség miatt kisebb sérüléseket szenvedhet. Legyen óvatos.Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a „sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

 

 

 

 Bak

A csillagok megfelelő pozícióban helyezkednek el az égen, aminek köszönhetően ön optimizmust sugároz magából, ami kellemes változás az elmúlt periódushoz képest. Szinte új embernek érzi magát, amit a környezete is biztosan észrevesz majd. Remek időszak ez arra is, hogy felbukkanjon az életében egy új, izgalmas személy is.

Ne essen kétségbe, ha most éppen nem teljesen tökéletes a párkapcsolata. Valószínűleg ez csak egy átmeneti állapot. Békéljen meg a helyzettel és tekintsen előre.

Nagy lesz a kísértés, hogy korán befejezze a munkáját, de muszáj lesz ellenállnia neki, mivel nem tudhatja, hogy mi sülhet el rosszul emiatt.

Ön irigyli azokat, akik üdék és szépek, de ezért ön is tehetne, ha akarna!Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a „sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

 Vízöntő

Tekintsen mindig előre, ne rágódjon a múlton, hiszen senki nem képes azt megváltoztatni. Tanuljon a hibáiból, bocsásson meg önmagának és koncentráljon a jövőre, hiszen kiváló periódus elé néz.

Ne maradjon egyedül a gondolataival. Beszélje meg a párkapcsolatát a legjobb barátaival. Biztos, hogy megértésre talál majd a körükben, és remélhetőleg hasznos tanácsokkal is ellátják.

Vegyen ki egy szabadnapot és utazzon el valahova a családjával, a partnerével, esetleg a barátai társaságában. Az a lényeg, hogy ne otthon üléssel töltse el a szabadidejét.Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a „sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

Halak

Ha nem felel meg a jelenleg helyzet önnek, akkor itt az ideje a változtatásnak. Végre elegendő energiával rendelkezik ahhoz, hogy megtegye a szükséges lépéseket. Ne habozzon, mert akkor elszalasztja ez a remek alkalmat, és meglehet, hogy sokat kell majd várnia a következőre.

Ne merüljön el túlságosan az új kapcsolatában. Ne feledkezzen meg a barátairól sem, és töltsön el legalább egy kis időt az ő társaságukban is. Nagyon csalódottak lesznek, hogy ha hanyagolni fogja őket.Menjen be korán dolgozni, mert a főnökének valószínűleg fel fog tűnni a dolog.Ne menjen be a munkahelyére betegen. Időnként mindenkinek megvan a jó ok arra, hogy otthon maradhasson.Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a „sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top