Connect with us

Sztori

Méregdrága álomlakodalomra készül Gáspár Zsolti: „Édesapám finanszírozza, de nem kérünk ajándékot”De aki ad azt mind felajánlja a szegény gyerekeknek!

Gáspár Zsolti hatalmas lakodalomra készül: 2024-ben valóra váltja ígéretét és újra feleségül veszi szerelmét, akivel már évtizedek óta boldog kapcsolatban él. Most azt is elárulta, hol, mikor tartják majd a lakodalmat, és akkor sem köntörfalazott, amikor megkérdezték: ki finanszírozza mindezt?

Nagyon nagy bulira készülünk” – hangoztatta a Mokka stúdiójában a gazda, aki a mai napig rejtegeti kedvesét a nyilvánosság elől. Zsolti, és azt is elárulta, hogy mikorra tervezik azt a hatalmas bulit:

Május utolsó szombatján fogjuk megtartani a világraszóló lakodalmat, amit még a Holdról is látni fognak

– mondta csillogó szemekkel, és hozzátette: több mint 650-en lesznek, a helyszín pedig az édesapja farmja lesz. Zsolti úgy gondolja, hogy a vendégsereg az ólakban fog majd aludni, amit addig majd kitakarít.

A rengeteg meghívott vendég mellé Zsolti rengeteg hívatlannal is számol: az egész lakodalmat élőben, kivetítőkön akarja majd közvetíteni, hiszen tudja, hogy lesznek majd olyan érdeklődők, akiket ő valójában nem hív majd meg, de eljönnek bámészkodni. „Nekik is adunk fasírozottat, egy kis szalmakrumplit, hogy ők is tudjanak egy kicsit enni” – hangoztatta.

Zsolti elmondása szerint rengeteg szakács jelentkezett nála, hogy főznének a lakodalomra ingyen és bérmentve. Csak annyit kérnek, hogy ők is eljöhessenek. A talpalávalót Charlietól és Presser Gábortól várja, de biztos benne, hogy Kökény Attila, Nótár Mary és LL. Junior ott lesznek.

Szeretnénk egy világsztárt is. Én nagyon nagy rajongója vagyok Dr. Albannak. Most megy a faxolás, egyeztetés, hogy mikor tud jönni

 

forrás: blikk.hu
Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top