Connect with us

Sztori

Menet közben gyulladt ki egy gyári dolgozókat szállító busz a 44-es úton – Fotók

A buszon többségében egy közeli gyár dolgozói ültek, csodával határos módon senki nem sérült meg.

Hátborzongató, fáklyaként égő buszra lehettek figyelmesek az arra haladók tegnap (június 28.) éjjel a 44-es úton, Cserkeszőlőnél.
 Információink szerint egy menetrend szerinti járat kapott lángra az éjszaka folyamán, méghozzá menet közben. Vélhetően először a  jármű motortere kezdett el füstölni, ezután csaptak fel a lángok és terjedtek tovább a járat hátsó részére.
A tűz a motortérben keletkezett, onnan terjedt át a járat többi részére   Fotó: Szoljon

Úgy tudjuk, hogy az 5211-es busz Kecskemét és Martfű között jár, aznap éjjel pedig 23 óra körül indult útnak. Információink szerint a motortér a cserkeszőlői kereszteződés előtt kezdett el füstölni, a busz ekkor állt félre vészvillogóval, nem sokkal később pedig már ki is gyulladt.

A járaton közel húsz ember utazott, akik csodával határos módon egytől egyik időben hagyták el a buszt, így úgy értesültünk, hogy senki nem sérült meg, mindenki ép bőrrel úszta meg a hátborzongató eseményt.

A buszon gyári munkások utaztak, mindenki időben leszállt   Fotó: Szoljon

Szoljon úgy tudja, hogy a helyszínre a kunszentmártoni tűzoltókat riasztották, akik két vízsugárral el is oltották a lángokat, de addigra a busz hátsó része szinte teljesen kiégett.

Lapunk értesülései szerint a közeli autógyár dolgozóit szállította hazafelé a busz, így a járaton – pár ember kivételével – dolgozók utaztak. Többen azt mondják, hogy minden nap más busz érkezik értük, volt olyan, aki már korábban is aggódott a busz állapotáért. Egyelőre azonban nem tudni, hogy pontosan hogyan történt az eset, az ügyet vizsgálják.

Nem ez volt az egyetlen hasonló eset aznap: pár órával korábban az M5-ös autópályán, Örkény térségében kapott lángra egy busz. Szerencsére ebben az esetben sem sérült meg senki, úgy tudjuk, hogy mindenkinek sikerült elhagynia a járművet. A busz azonban teljes terjedelmében lángolt és vázig leégett.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top