Connect with us

Sztori

Megváltozik a személyi igazolvány, téged is érint

Idén szeptembertől már használhatjuk a digitális személyi igazolványt, amivel jóval könnyebb lesz magunkat azonosítani, és a hivatalos ügyeink intézését is megkönnyíti.

Az alkalmazás május 18-tól tölthető le első lépésként.

Minden fontos adatunk beköltözik a mobilunkba a Digitális Állampolgárság Program keretében.

Ez megkönnyíti a dolgunkat az ügyintézéseknél, sok helyen már személyesen sem kell megjelennünk, ráadásul némi pénzt is megtakaríthatunk vele.

Hamarosan letölthető lesz a mobilalkalmazás, amelynek birtokában egy kormányablakban történő ügyintézés után felkerülhetsz egy várólistára, hogy aztán üzenet érkezzen számodra, hogy aktiválhatod digitális állampolgárságodat.

Könnyebb lesz az ügyintézés a digitális személyi igazolvánnyal

A mobilunk szinte egész nap a kezünkben van, így várható volt, hogy előbb-utóbb ezt a telefonáláson és a netezésen kívül másra is tudjuk majd használni. Idén nyáron meg is valósul az a program, ami a felhőtechnológia segítségével megkönnyíti az ügyintézést.

Azoknak a dolgainknak a többségét, melyek intézéséhez eddig meg kellett jelennünk valamilyen állami hivatalban, már virtuálisan is elintézhetjük. Emellett az állam felé szükséges fizetnivalónkat is rendezhetjük a központi mobilalkalmazáson keresztül.

A születéseknél és az e-Papíroknál is segít

Talán valakinek ijesztően hangzik, hogy az összes adata bekerül egy programba, azonban ennek a fejlesztésnek az alapelve, hogy az összes, az állammal kapcsolatos adatnak mindig az állampolgár a tulajdonosa, így kizárólag ő rendelkezhet arról, hogy azokat felhasználhatják-e.

A Digitális Állampolgárság Programban az életesemény alapú ügyeinket, valamint az e-Papír típusú dolgainkat intézhetjük majd el. Utóbbit ugyan már használjuk egy ideje, azonban ezt most teljes körűen megújítják. De mit is jelent ez a két típus pontosan?

Az életesemény alapúhoz tartozik például a két leggyakoribb: a születéssel és az autóátírással kapcsolatos ügyek. Ezek már biztos, hogy idén elérhetővé válnak a fejlesztésben, a többit a későbbiek során kapcsolják hozzá. A program ugyanis még nem végleges, úgy tervezik, hogy 2026 végére szinte minden közigazgatást érintő ügyet elintézhetünk online.

Ezzel a programmal már elég lesz egyetlen gombnyomás ahhoz, hogy elindítsuk az ügyintézést, és az ehhez szükséges papírok, dokumentumok összegyűjtésével nem kell többé bajlódnunk, hiszen ezt már az állam szerzi be hozzá.

Hogyan érhetem el?

Amint elkezd élesben működni a Digitális Állampolgár Alkalmazás, az állam biztosítja ennek elérését.

Elsőként azokat keresik meg, akiknek van Ügyfélkapu-elérhetőségük. Ezen keresztül értesítenek, hogy töltsük le a mobilalkalmazást.

Amint letöltöttük a programot, és elérhetővé vált számunkra a digitális személyi igazolvány, attól kezdve ügyintézés közben nem kell keresgélnünk, vajon ki az a személy, akihez fordulnunk kell ennek érdekében, vagy igazolnunk magunkat rendőri ellenőrzés közben, elég a digitális azonosítást használnunk .

És ezek még csak az első könnyítések abban az összetett rendszerben, amit ez a fejlesztés lehetővé tesz a későbbiekben, mindenki elektronikusan, virtuálisan kommunikálhat a kormánnyal ügyintézés közben, hiszen ez az összes okmányunkat tartalmazza majd digitálisan.

Ezekben segít a digitális személyi igazolvány

Nemzeti Digitális Állampolgárság Programmal a jövőben nemcsak személyes megjelenés nélkül, de a nap 24 órájában bármikor intézhetjük az ügyeinket. Így nem kell majd szabadnapot kivenni ahhoz, ha például egy hivatalos dolgot szeretnénk elintézni az okmányirodában, amit esetleg csak munkaidőben tudnánk megtenni. Ezzel a legtöbben – bizonyos szűk kör kivételével – minden olyan jogosultsággal és ügyintézési lehetőséggel rendelkeznek majd a digitális térben, mint fizikálisan.

Az program első lépésében ezeket intézhetjük:

  • elérhető lesz az összes okmányunk digitális változata;
  • a kapcsolattartást egy digitális postaláda teszi lehetővé áttekinthetően;
  • az ügyintézések, levelezések valamennyi dokumentuma tárolható elektronikusan;
  • az elektronikus aláírás szolgáltatással az EU teljes területén hitelesen írhatók alá a dokumentumok;
  • az elektronikus fizetés teljesen összevonttá válik, amellyel nem kizárólag az állam felé lehet fizetési tranzakciókat indítani.

Minden fontos információt megtalálsz a https://dap.gov.hu/ oldalon.

Divany.hu

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top