Connect with us

Sztori

Megtalálták Agócs Tibort aki felrúgott kisfiút ,ezt nézd mire készül!

Elérték a karateedzőt, aki hamarosan találkozik a felrúgott kisfiúval

Egy ország háborodott fel azon, ahogyan egy karateedző kíméletlenül felrúg egy rá bízott kisgyereket a szolnoki kalandparkban. Híradónk külföldön érte utol az elkövetőt,írja az ATV.hu

Jelenleg előre befizetett nyaraláson vesz részt a családjával, de az állítja, hogy áll a felelősségre vonás elé.

Mindenkitől bocsánatot szeretnék kérni, egy olyan súlyos cselekedetet hajtottam végre, mely szégyent hozott a sporttársadalomra, éppen ezért eltávolodom ettől a világtól örökre” – nyilatkozta az ATV Híradónak a férfi, és hozzátette: azon dolgozik, hogy valamilyen szinten jóvá tudja tenni a történteket.

„Szerencsére az édesanya nyitott arra, hogy a fiútól is bocsánatot kérjek, és hamarosan találkozni fogok velük” – hangsúlyozta.

A férfi elmondta, nagyon félti a családját. „A másik oldalon, a gyerekvédők figyelmébe ajánlom: van egy gyermek, az pedig az én gyermekem. Ilyen értelemben szeretném – nem kifogásolva a rám mért büntetést, és nem kifogásolva a rám mért népharagot – őket megvédeni azoktól a méltatlan támadásoktól és üzenetektől, amelyeket kapunk” – fogalmazott. Agócs Tibor hozzátette, jelenleg előre befizetett nyaraláson vesz részt a családjával, de áll a felelősségre vonás elé.

Fodor Zsolt 30 éve ismeri Agócs Tibort, állítása szerint az edző korábban bántalmazta őt is. „Tibivel volt egy üzleti vitánk, utána eljött a házunkhoz, lehívott, aláírattatott velem egy papírt, amit erőszakkal aláírattatott, és azzal a dologgal egyből sajnos le is ütött, a mai napig nem tudom miért, bocsánatot nem kért, nem is beszéltük meg ezt” – mondta Híradónknak a férfi.

 

 

A várható büntetés mértékéről az ügyvédkör elnöke nyilatkozott az ATV-nek. „Álláspontom szerint ez egy súlyos testi sértés kísérlete, és annak is egy minősített esete, mivel nagy valószínűséggel megállapítja majd a bíróság – illetve a nyomozóhatóság – azt, hogy a személy akinek a sérelmére, illetve a kiskorú akinek a sérelmére elkövették védekezésre képtelen volt, és ez minősített eset ebben a pillanatban, amely 3 éves börtönbüntetéssel büntetendő”. Horváth Lóránt hozzátette, mivel a kisfiú a karateedző felügyeletére volt bízva, kiskorú veszélyeztetésének tette is felmerülhet, amiért öt év szabadságvesztés is járhat.

A karateedzőtől szerettük volna megtudni, miért nem tudta kontrollálni indulatait a kisgyerekkel szemben, mikor hallgatja ki a rendőrség, és mit szól azokhoz a személyekhez, akik a médiában most sorra arról nyilatkoznak, hogyan bántalmazta őket régebben. Agócs Tibor Híradónknak azt mondta, ezekre a kérdésekre csak élő adásban, egy vágatlan interjúban hajlandó válaszolni. Reméljük ez az interjú hamarosan csatornánkon megvalósul.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top