Connect with us

Sztori

Megszűnik az egyik magyarországi bank? Fontos levelet küldtek az ügyfeleknek

Május első napjától a magyar ügyfelek ünnepelhetik vagy átkozhatják a Takarékbank és az MKB összeolvadását. Új néven folytatja a két népszerű szolgáltató április 30. után. 

Mostanra várhatóan már mind a két bank ügyfelei megkapták a saját értesítőiket az elektronikus felületeken. Így történt ez egyik olvasónkkal is, aki a minap az Electra felületére lépett be. A Takarékbank ügyfele elárulta, hogy már korábban olvasott a médiában a két társaság fúziójáról, ám hivatalos üzenetet csak most kapott erről. Sándor elárulta, hogy bízik benne, hogy az általa már évtizedek óta remek partnernek számító „takarék” a jövőben is a megbízhatóság alapköve lesz az életében.

Olvasónk beszámolt arról, hogy még két hónapig mondhatja magát a már pár éve Takarékbankként létező pénzintézet tagjának, és számára ez érzelmi kérdés. Ugyanis fiatalon lett az egyik helyi takarékszövetkezet ügyfele. Sőt, Sándor azt is elárulta, hogy bizakodik abban, hogy az idei év elején bezárt községi fiókja is, ahol egykor számláját nyitotta, újra kitárja ajtaját a jogutód MKB jóvoltából. Mint ismert, a Takarékbank a közelmúltban több vidéki képviseletét is bezárta költséghatékonysági okokkal magyarázva.

Az alábbiakban álljon a Takarékbank levele, melyet szintén olvasónk juttatott el hozzánk:

Tisztelt Ügyfelünk!

Ezúton tájékoztatjuk, hogy 2023. április 30-án egyesül a Magyar Bankholding két tagbankja, az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt.. A két kereskedelmi bank egyesülése során a Takarékbank beolvad az MKB Bankba, így általános utódja az MKB Bank lesz. A létrejövő egyesült bank 2023. május 1-től MBH Bank Nyrt. néven folytatja működését.

Kérjük, az egyesülés időpontjáig kövesse figyelemmel az Takarékbank (takarekbank.hu) honlapját, ahol folyamatosan frissülő információkat találhat az Üzletszabályzatban, az Általános Szerződési Feltételekben és a Hirdetményekben bekövetkező változások kapcsán. Az egyesülésről a főoldalon található Fúziós hírek részben talál aktuális összefoglaló információkat.

Továbbá tájékoztatjuk a Takarék VideoBank szolgáltatásba beregisztrált ügyfeleinket, hogy 2023.05.01. után a szolgáltatás az MBH Bank Videóbank rendszereként fog tovább működni. A Takarék VideoBank szolgáltatáshoz képest változás, hogy az MBH Bank Videóbankot, 2023.05.01-jét követően regisztráció nélkül érik el, és ahhoz tárhely funkció nem kapcsolódik. A tárhely funkció megszűnésére tekintettel kérjük a Takarék VideoBank regisztrációval rendelkező ügyfeleinket, hogy a tárhelyen tárolt szerződéseiket, dokumentumaikat legkésőbb 2023.04.30-ig töltsék le, és azok megőrzéséről egyéb módon gondoskodjanak, mert azok 2023.05.01-jét követően ezen az elektronikus felületen nem lesznek elérhetőek. Eredetileg a Takarék VideoBank tárhelyen tárolt dokumentumokat 2023.05.01-jét követően is természetesen megőrizzük, és külön kérésre azokat továbbra is biztosítjuk ügyfeleinknek.

A dokumentumok lekérésére 2023.05.01-et követen (azok megőrzési határidején belül) a lehetőséget az alábbi email címen biztosítjuk:

[email protected]

Üdvözlettel:

Takarékbank

Tehát klasszikus formájában és nevében május elsejétől immár közös égisz latt, MBH Bankként kell keresnünk, felkeresnünk eddigi bankunkat, ha a két szolgáltató valamelyikénél vezettünk számlát.

 

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top