Connect with us

Sztori

Megszületett a döntés: felfüggesztették a magyar képviselő mentelmi jogát

Felfüggesztették Csárdi Antal mentelmi jogát.

132 igen 38 nem és 1 tartózkodás mellett felfüggesztette az Országgyűlés Csárdi Antal mentelmi jogát. Csárdi a nyáron, amikor még a párt tagja volt, az LMP több aktivistájával együtt elállta a Samung gödi akkugyárának egyik bejáratát. Azért, mert a magyar kormány ezt nem tette meg egy bírósági végzés ellenére sem, mondta a mentelmi szavazás előtt – számolt be róla a Telex.

Szerinte a gödi Samsung-gyár termelését csökkenteni kellett volna, ezért is mentek oda júniusban más LMP-s aktivistákkal, hogy lezárják az oda vezető bejáratokat.

Csárdi szerint nem áll fent a szabálysértési tényállás, azt mondta, a mentelmi jogról szóló szavazásnak

„egyetlenegy vesztese lesz, az pedig a magyar demokrácia”.

Egy rágalmazási ügy miatt Pócs János mentelmi jogának felfüggesztéséről is döntött ma a parlament. A képviselők 22 igen, 140 nem és 1 tartózkodás mellett úgy szavaztak, hogy a fideszes képviselő mentelmi jogát ne függesszék fel.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top