Connect with us

Sztori

Megszólalt Bese Gergő testvére,és nem fogta vissza magát.Mit szól most ehhez a Fidesz?

Megszólalt a botrányba keveredő Bese Gergő atya testvére. A családtag kitalált arról, mit gondolnak az egykori pap körül kialakult helyzetről, ami azután robbant ki, hogy kiderült, az atya melegbulikba járt, valamint videók készültek a szexuális aktusairól. A testvér szerint a Fidesz kihasználta a plébánost, és „az áldozata lett”.

Bese Gergő a botrány kirobbanása után néhány napra eltűnt, ám pénteken Gulyáságyú Médiának sikerült a volt pap nyomára bukkanni. A portál Gödöllőn kutatva megtalálta a plébános családját is, akinek a bátyja, Bese Gábor nyilatkozott. A testvére kiemelte, hogy őt is és édesanyját is nagyon megrázta, ami a történt. Hozzátette:„Mi mindig mondtuk neki, hogy a pap legyen pap, a politikus legyen politikus. Sajnos, mivel állandóan a közéletben volt, nyilván ezért is támadják sokkal jobban”.

Gábor elmondta, ő maga nem látta a felvételeket, de nem tagadja ezeknek a videóknak a létezését. Ám szerinte a testvérét „tőrbe csalták vagy valamilyen kábítószert adhattak neki”, mivel úgy gondolja, „normális embernek” nem jut eszébe felvenni a partnerét.

Gábor azt is elárulta, hogy szerinte a testvére azért beszélt a melegek ellen, mert a kormány is melegellenes, és „ezt várták el tőle. Ám azt megjegyezte, hogy mindez nem menti fel a testvérét.

Most ennek a levét isszuk, mert tegyük fel, ha most egy kis faluban van egy pap, és azt megvádolják, hogy meleg, vagy ilyen orgiákon vett részt, azzal a kutya se foglalkozik. De mivel ő egy NER-es pap volt, ezért van ez ennyire felkapva. Erre képezték ki

– emelte ki azt hangoztatva, hogy a testvérét egyértelműen kihasználták. Hozzátette: szerinte a testvére bocsánatot akart kérni az LMBTQ-közösségtől, de nem mer, mivel a korábbi nyilatkozta is rosszul sült el.

Gábor azt mondja, a testvére csalódott a Fideszben, illetve azt, hogy szerinte zsarolták Bese atyát a videóval.

Ez egy másfél évvel ezelőtti videó, ez nem most volt. Másfél évvel ezelőtt voltak valami Szent Patrik napján, és akkor ott mondták, atyám igyon, igyon, igyon, és akkor ez lett belőle

– mondta, végül hangsúlyozta: szerinte túl van beszélve ez az ügy, mivel a testvére nem követett el törvénybe ütközőt.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top