Connect with us

Sztori

Megszállták a rendőrök az óbudai önkormányzatot,már négy embert letartóztattak

Már korábban négy embert letartóztattak, most ennek kapcsán kereshetnek még iratokat. A polgármester szerint a hivatal munkatársait nem érinti a nyomozás.

A Központi Nyomozó Főügyészség közleményben tudatta, hogy a mai napon 40 hivatalos személlyel összehangolt akción többek között az Óbuda-Békásmegyeri Önkormányzat hivatalában tartanak vizsgálatot. Az akcióra a közlemény szerint vesztegetés és elkövetett befolyással üzérkedés, valamint más bűncselekmények gyanúja miatt került sor.

Az ügyről részletes tájékoztatást holnapra ígértek.

A mai akció előzménye, hogy március hatodikán négy személyt vettek őrizetbe korrupciós bűncselekmények miatt. A gyanú szerint egy férfi a kft-jén keresztül 2021-ben szolgáltatások nyújtására, illetve eszközbeszerzésekre fiktív szerződéseket kötött a Budapest Főváros III. Kerület – Óbuda-Békásmegyer Önkormányzattal, illetve az egyik gyanúsított társa által kijelölt két gazdasági társasággal.

A gyanúsítottak a fiktív szerződések ellenértékeként beérkezett pénzösszegeket készpénzben felvették, és korrupciós célokra fordították.

– áll az Ügyészség korábbi közleményében.

Korábban Kiss László a Blikknek úgy nyilatkozott, az eljárás hivatali dolgozót, önkormányzati tisztségviselőt, illetve az intézményrendszerükben dolgozó munkatársaikat nem érinti.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top