Connect with us

Sztori

Megszakad a szív: összetört az édesanya a csomagtartóban holtan talált kisfiú halálának hírére

Sokkoló látvány fogadta a nyíregyházi zsarukat, miután felnyitották a csomagtartóját annak a kocsinak, amivel egy házaspár parkolt a kapitányság elé szombat hajnalban.

A járműben egy halott kisfiú hevert magzatpózban, de egy sérült csecsemőt is találtak, akikről a rendőrségre besietve a nevelőszüleik beszéltek az egyenruhásoknak.

A Blikk vasárnap ellátogatott arra a Vásárosnaményhoz közeli kistelepülésre, ahol az elhunyt gyermek, a 2 éves Sanyika és a mindössze 1 esztendős kishúga élt egészen januárig a családjukkal. Ekkor emelték ki őket a 17 éves édesanyjuktól, akit az újabb várandósága miatt szintén „kimentettek” otthonról.

Telefonon sikerült elérnünk a tragikus sorsú kisfiú anyaotthonban lévő, gyámság alá került édesanyját, aki – mivel még nem töltötte be a 18. életévét – nem nyilatkozhatott.

– Három hónapja vették el tőle a nem megfelelő körülmények miatt Sanyikát és kishúgát.

Rajtuk kívül egyébként még két gyermeke is született, de már csak a csecsemője van mellette. A tragédia estéjén hívta fel a gyámja a kisfia halálhírével, amitől teljesen összetört. A részletekről nem árultak el neki semmit, így fogalma sincs, mi okozta a halálát – magyarázta lapunknak az egyik hozzátartozója.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top