Connect with us

Sztori

„Megrekedt lélek vagyok” – szívszaggató levelet írt, majd vonat elé lépett a modell szépségű lány Nagykőrösön

Búcsúlevelet írt szeretteinek és ismerőseinek, majd a vonat elé lépett egy csodaszép lány Nagykőrösön péntek este.

Barbara az esküvőjére készült, mégis úgy gondolta, nem bírja tovább elviselni a vállára nehezedő terheket.

A Bors megtudta, ki az a lány, akit elgázolt a vonat péntek este Nagykőrösnél. A sajtóbeszámolók tényszerű közléseiből nem derült ki, mekkora emberi tragédia áll a háttérben…

Az eset intő példa lehet mindenki számára: figyeljünk oda egymásra, hallgassuk meg egymást, és kérjünk időben segítséget, akár magunknak, akár a környezetünkben élőknek, mert lehet, hogy az életüket mentjük meg ezzel!

Barbarát hosszú ideje nyomasztotta valami. A 25 éves lány az utóbbi hetekben többször is mélabús gondolatokat osztott meg a Facebookon. Egy alkalommal ezt írta ki: „A fájdalom a legfőbb dolog, ami változásra készteti az embereket. Mindent megráz bennük. Egy nap felébrednek, és teljesen mások”.

Máskor egy önmagának feltett kérdésre válaszolt: „Hogy mikor lettem ilyen erős? Amikor a legnehezebb napjaimon mindenkire számítottam, de senki nem volt mellettem”.

A fiatal lány életébe beköszöntött a szerelem, és az ismerősei szerint minden adott lett volna, hogy végre boldog legyen. Sokan tudták, hogy akadtak nehézségei, de úgy tűnt, kilábal belőlük. Barbara péntek késő délután mégis megfogalmazott egy hosszas búcsúlevelet, melyet közzétett a Facebookon. Ebben az írásban leírta, hogyan látta a saját életét, majd a vőlegényéhez is címzett néhány gondolatot.

„Megrekedt lélek vagyok, nehezen telnek a napok. Semmihez sincs kedvem. Erős voltam sokáig aztán én is gyenge lettem! 

Nem tudom mit tegyek, hogy a múltamat felejtsem. 

A depresszió mély gödör, én pedig beleestem. Régóta nem találom a kiutat, amit mutatok az csak kirakat. Most pihennem kell kicsim egy kicsit, de te ne várj meg! Látom a szemed most is kisírt, de ne bánd meg! Nem akarom tönkre tenni a te életedet is. 

Tudom egyszer jól vagyok aztán meg nem is.

Ne aggódj, jó helyre kerülök biztos vagyok benne, a Földön nekem ez az élet már csak szenvedés lenne. Az élethez vagy a halálhoz vagyok a gyengébb?! Nem tudom eldönteni, de most már nagyon mennék. 

Az öngyilkosságban nem a vonat elé ugrani fáj a legjobban, hanem elsétálni az állomáshoz…”

A menyasszony a levél megírása után a Szolnokról Kecskemétre tartó szerelvény alá vetette magát. Itt találja a tragikus balesetről szóló fotós beszámolót. A járművezetőnek esélye sem volt a gázolás elkerülésére. Hiába érkezett gyorsan a segítség, Barbarán ekkor nem lehetett segíteni. A tragikus eset tanulsága: kérjünk időben segítséget – akár magunknak, akár másnak, ha szüksége van rá!

Van segítség!

Ha támogatásra van szüksége, vagy egy ismerőse szorul segítségre, hívja a segélyvonalat: 116-123. Éjjel-nappal, mobilról vagy vezetékes vonalról is hívható, mindegyikről ingyenes.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top