Connect with us

Sztori

Megjött az első fotó Varga Barnabásról a műtét után,ilyen állapotban van jelenleg

Ez ám a meglepetés, Varga Barnabás újra együtt a csapattal!

A magyar válogatott játékosai keddre és szerdára szabadnapot kaptak, amit a magyar csapatból többen először is arra használtak, hogy meglátogassák Stuttgartban, a KlinikumStuttban lábadozó Varga Barnabást. Mondani is szükségtelen, a Skócia ellen súlyos sérülést szenvedett középcsatár örült a látogatóknak, Marco Rossi szövetségi kapitánynak, valamint a játékosok képviseletében, mi több, holnap talán visszatér közéjük Allgäuba.

– Remélem, jól van. Stabil volt az állapota, amikor kiment a stadionból. Reméljük, hamar visszajön a hotelbe, vagy mi megyünk be hozzá, nekem teljesen mindegy, csak együtt legyünk – Szoboszlai Dominik Varga Barnabásra utalva így kezdte a nyilatkozatát vasárnap este, a Skócia elleni 1-0-s győzelem után.

Hétfőn a csapatnak edzése és médiaszereplése volt, Varga Barnabást pedig megműtötték, majd üzent az érte aggódóknak , így akkor nem jöhetett létre a találkozó. Kedden viszont az volt a magyar válogatott külön küldöttségének első dolga, hogy meglátogassák társukat. Természetesen nem kell dramatizálni a dolgot, de a magyar válogatott szálláshelye, Weiler im Allgäu és Stuttgart durván kétórányi kocsiútra van egymástól, ami oda-vissza négy óra. Így sem volt kérdéses, hogy Marco Rossi vezérletével többen felkeresik a sérüléséből lábadozó középcsatárt, a viziten a játékosokat ferencvárosi klubtársa, Botka Endre képviselte.

Varga Barnabás természetesen nagyon örült a látogatásnak, és még abba is beleegyezett, hogy arról készüljön közös kép, amelyet az MLSZ feltöltött az X-oldalára.

Varga Barnabást szerdán kiengedik a kórházból

A Ferencváros középcsatárát előreláthatólag szerdán kiengedik a kórházból, az viszont még nem dőlt el, hogy onnan egyből hazatér-e Magyarországra, vagy előbb tesz egy kitérőt Allgäuba, netán ő is csatlakozik a többiekhez, ott lesz velük a következő napokban és reményeink szerint a nyolcaddöntőben, még ha természetesen játszani már nem játszhat.

Folytatás hétfőn Frankfurtban Portugália ellen?

A magyar válogatott sorsa kedvező esetben akár már kedd este eldőlhet, amennyiben a C csoportban Anglia legyőzi Szlovéniát, akkor a mieink biztosan továbbjutnak, s az is biztos, hogy ez esetben hétfőn 21.00-től Frankfurtban Portugália ellen játszanak a nyolcaddöntőben.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top