Connect with us

Celebek

Megható szavakkal és különleges videóval búcsúzott Bochkor Gábor Boros Lajostól: “Most ezzel a kis emlékkel…”

Augusztus 8-án, életének 78. évében, hosszas betegség után elhunyt Boros Lajos gitáros-énekes, műsorvezető, a magyarországi reggeli rádiózás úttörője – tudatta a gyászoló család csütörtökön.

A Magyar Filmadatbázis honlapján elérhető életrajz szerint Boros Lajos 1947. április 12-én született Budapesten. A Kandó Kálmán Villamosipari Főiskolán diplomázott 1970-ben.

1972-ben énekes-gitáros kategóriában megnyerte a Ki mit tud? című vetélkedőt.

1999 és 2009 között a Sláger Rádió Bumeráng című műsorát vezette, 2010 és 2012 között a Neo FM, majd a Music FM reggeli műsorának frontembere volt.

Az utóbbi években nagyon sokat betegeskedett. Ha szeretnéd tudni, hány különböző betegséggel küzdött, ide kattintva láthatod.

És úgy, ahogy már nem lesz lehetőségünk többet együtt lenni veletek. Akkor elbúcsúztunk egymástól, de nem gondoltuk, hogy örökre elbúcsúzunk tőle.

Most ezzel a kis emlékkel köszönünk el kollégánktól, barátunktól. Köszönünk mindent neked. Nyugodtak vagyunk, mert tudjuk, hogy veled lesz a humorod odafent és azért is, mert hagytál nekünk is itt a földön bőven belőle a nehezebb napokra.

Ígérjük vigyázunk rá és büszkén őrizzük! Legyen neked könnyű a föld, drága Lali Király.”

Te mit gondolsz? Ne felejtsd el megosztani!

Ha pedig kíváncsi vagy utolsó tévés szereplésére, ahol sajnos már nem volt egészséges, ide kattintva megnézheted.

Bochkor Gábor és csapata megható bejegyzéssel búcsúzott Boros Lajostól a Facebookon:

“3 éve és 1 hónapja együtt lehettünk újra egy kicsit Lajossal a stúdiónkban. Együtt lehetett a régi Bumeráng stáb, úgy ahogy sok éven át ébresztettük Magyarország rádió hallgatóit.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Celebek

To Top