Connect with us

Sztori

Meghalt Szilágyi Mária 

A lesújtó hírt a Színházi Dramaturgok Céhe közölte.

Hetvenegy éves korában csütörtökön elhunyt Szilágyi Mária színházi producer, dramaturg, szerkesztő, kortárs német darabok fordítója, a Kortárs Drámafesztivál alapítója és igazgatója, a Színházi Dramaturgok Céhének tagja.

Szilágyi Mária munkásságának középpontjában a kortárs dráma és színház népszerűsítése állt, elévülhetetlen érdemei vannak a magyar és nemzetközi színházi színtér közötti hidak építésében – közölte a Színházi Dramaturgok Céhe pénteken az MTI-vel.

Szilágyi Mária 1952-ben született Hajdúböszörményben. 1972-ben a debreceni Kossuth Lajos Egyetemen német nyelv és irodalom szakon végzett, majd 1982-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett diplomát színházelmélet szakon. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben (OSZMI) 1988-tól dolgozott német nyelvű színház referenseként.

1997-ben alapította a Kortárs Drámafesztivált, ahol kezdetben magyar alkotók műveit mutatták be nemzetközi szakmai közönségnek, majd az elkövetkező több mint 15 évben az egyik legfontosabb nemzetközi színházi eseménnyé vált Budapesten, hiánypótló platformot teremtve a magyar és nemzetközi színházi alkotók, előadások és irányzatok találkozásának.

Szilágyi Mária által vezetett fesztivál európai drámaírás és színház új, Magyarországon talán ismeretlen vagy sosem látott útjait, fejleményeit mutatta meg a magyarországi szakmának és közönségnek; másrészt a magyar kortárs színház mozgását, változásait követve új, progresszív alkotóműhelyeket mutatott be a magyar és a külföldi vendégeknek.
A budapesti Kortárs Drámafesztiválon láthatott a magyar közönség először olyan meghatározó színházi alkotókat, mint René Pollesch, Gianina Carbunariu vagy Dave St. Pierre. Többek között az ő meghívására látogatott el először Magyarországra a posztdramatikus színház legjelentősebb teoretikusa, Hans Thies Lehmann.

2003-ban adták ki az általa szerkesztett Az arab éjszaka – Kortárs német drámaírók antológiája című kötetet, amelyben többek között Marius von Mayenburg, Roland Schimmelpfenning és Sybille Berg darabjai jelentek meg magyar fordításban. A szintén általa szerkesztett, 2011-ben megjelent Theatre After the Change című kötet a kelet-közép-európai régió rendszerváltás utáni színházi tendenciáit tanulmányozta és mutatta be.

Szilágyi Mária egészen a közelmúltig aktív alakítója volt a magyar színházi életnek. Az általa létrehívott SzínMűHely Alapítvány a kortárs magyar színház kiemelkedő produkcióinak létrehozásában vállalt szerepet.

Szilágyi Mária évtizedekig gazdagította a magyar és nemzetközi színházi kultúrát, sokrétű, szerteágazó, nagy hatású életművet hagyott maga után. Tudása, tájékozottsága, széles látóköre, humora és elhivatottsága hiányozni fog a magyar és nemzetközi színházi szakmának

– áll a Színházi Dramaturgok Céhének közleményében.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top