Connect with us

Sztori

Meghalt Murányi László,műsorvezető

Életének 86. évében csütörtökön, békességben, családi körben elhunyt Murányi László  műsorvezető – közölte felesége, Murányi Hajnalka szombaton az MTI-vel.

Temetése november 10-én, 13 órakor lesz Kiskőrösön, az evangélikus temetőben.

Murányi László a gyóni evangélikus parókián született 1937. augusztus 29-én, édesapja a helyi egyházközösség lelkésze volt.

Először a Magyar Rádióban volt bemondó, majd a Magyar Televízióba került, ahol ügyelőként, rendező-asszisztensként dolgozott. Stúdiós műsorvezetője volt az 1968-as mexikói és az 1972-es müncheni olimpiának, 1969-től a TV Híradó szerkesztője, majd műsorvezetője volt. Az ELTE Állam-és Jogtudományi Karán 1975-ben szerzett diplomát.

Felesége elmondta, hogy dolgozott A HÉT című műsorban, valamint a Magyar Rádió határon túli magyarokhoz szóló, Szülőföldünk című adásában. l984-től parlamenti tudósító, 1991-től a Parlamenti Napló szerkesztőségének vezetője, főmunkatársa volt.

2001-ben újságíró iskolát alapított Nemzeti Újságíró Tanoda néven, később a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tanított sajtó- és médiajogot, majd az egyetem bölcsészettudományi karán is óraadó volt, valamint több éven át beszéd- és viselkedéskultúrát, szónoklattant oktatott a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán.

Az Új Idők című, több mint 10 éves kétheti lap alapító publicistája, szerzője.

Felesége kiemelte, hogy sokáig dolgozott az 1956-os Magyarok Világszövetségének, amelynek rövid ideig elnöke is volt. “Az 56-os eszme és a hazaszeretet, a nemzeti értékekért való ténykedés volt a legfontosabb számára a családja mellett” – emelte ki Murányi Hajnalka.

(MTI)

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top