Connect with us

Sztori

Meghalt egy érettségire készülő motoros, az ismert nótaénekes autója alá csúszott

Április 13-án Karcagon megrázó baleset történt, egy érettségire készülő 19 éves fiatal férfi halálos motorbalesetet szenvedett, miután Márkus Ica nótaénekes autója alá csúszott.

Az idén 81 éves Márkus Ica, aki évtizedek óta elismert nótaénekes számtalan rádió- és tévéfelvétellel, valamint több lemezzel a háta mögött, könnyeivel küszködve nyilatkozott a Blikknek az esetről. Cáfolta a baleset után szárnyra kapott híreszteléseket, miszerint nem rendelkezett jogosítvánnyal, korábban eltiltották a vezetéstől, vagy ittas lett volna a baleset idején.

Két és fél millió kilométert vezettem le az elmúlt évtizedek során, a fellépéseimre mindig autóval mentem, s a legtöbbször késő éjjel értem haza. Soha nem ittam, sosem vették el a jogosítványomat, hiszen ez egyben azt is jelentette volna, hogy fel kell adnom a hivatásomat

– nyilatkozta az énekesnő, aki azt is elmondta, hogy emlékezete szerint a motoros már körülbelül 15 méterrel az ütközés előtt elesett, és bukósisak nélkül csúszott az autó kerekei közé, ahol beverhette a fejét.

Mint mondta, nehéz feldolgoznia a történteket, folyton azt latolgatja, hol hibázhatott. „Amikor éjszakánként felriadok, nem merek kikelni az ágyból… Azt hiszem, hogy a fiú ott fekszik a földön és talán rá fogok lépni” – mondta, hozzátéve, hogy kész vállalni a felelősséget, ha bűnösnek találják.

A motoros, P. Zoltán emlékére egy héttel a baleset után nagyszabású motoros felvonulást szerveztek Karcagon, amelyen több százan vettek részt. A fiatal férfi édesanyja a közösségi médiában köszönte meg a részvétnyilvánításokat, amelyekből erőt merít a család ebben a nehéz időszakban.

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrség tájékoztatása szerint baleset gondatlan okozása miatt ismeretlen tettes ellen indult eljárás.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top