Connect with us

Sztori

Meghalt a Kossuth-díjas művész, a Nemzet Művésze

Meghalt Budai Ilona Kossuth-díjas művész, a Nemzet Művésze

Hetvenkét éves korában elhunyt Budai Ilona Kossuth-díjas népdalénekes, a Nemzet Művésze.

Budai Ilona első sikerét az 1968-as Ki mit tud? és a Nyílik a rózsa című vetélkedőn aratta, majd az 1970-es Röpülj, páva országos népdalversenyen az első díj mellett elnyerte Kodály Zoltánné különdíját is.

Ekkor kezdődött meg az együttműködése Halmos Bélával és Sebő Ferenccel a táncházmozgalomban. 1971-ben szerzett diplomát a soproni óvónőképzőben, majd 1972 és 1977 között elvégezte a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolát.

Az első önálló népdalestjét 1976-ban adta. 1978-ban jelent meg első önálló nagylemeze. Ebben az évben alakult meg budapesti fiatalokból a Vikár Béla Népdalkör is. Az 1970-es évek közepétől gyűjtött a környező országok magyarlakta vidékein népdalokat és népmeséket. 2001-ben készült első mesekazettája gyermekeknek, majd egy felnőtteknek szóló kazetta is. 1995-ben jelent meg első CD-je. 1986-tól tanított a III. kerületi zeneiskola népzenei tanszakán, amely ma már Óbudai Népzenei Iskola néven önálló intézmény.

Tanított a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene szakán, 1975 óta vezetett népzenei táborokat. A Magyar Rádióban 1987-től tíz éven át Énekeljünk együtt, majd 1997-től Fúvom az énekem címmel volt műsora. 2008-tól a Magyar Katolikus Rádióban szerkesztett és vezetett egy népzenei műsort. 1986 óta tanított.

Díjai többek között: Kodály Zoltán-díj, a Magyar Rádió nívódíja, a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje, Magyar Örökség-díj, a Magyar Érdemrend középkeresztje, Kossuth-díj.

Budai Ilona egy korábbi interjúban így fogalmazott:

Az éneklés a lélek vállalkozása, aki énekel, az kétszeresen imádkozik, ahogy Babits is mondta.

A beszélgetésben örömét fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy pár éve elindult a népi ének szak a Zeneművészeti Egyetemen, amelyről sorra kerülnek ki a képzett előadók és tanárok.

Borítókép: Budai Ilona (Fotó: Kallus György/Vasárnap Reggel)

Az első önálló népdalestjét 1976-ban adta. 1978-ban jelent meg első önálló nagylemeze. Ebben az évben alakult meg budapesti fiatalokból a Vikár Béla Népdalkör is. Az 1970-es évek közepétől gyűjtött a környező országok magyarlakta vidékein népdalokat és népmeséket. 2001-ben készült első mesekazettája gyermekeknek, majd egy felnőtteknek szóló kazetta is. 1995-ben jelent meg első CD-je. 1986-tól tanított a III. kerületi zeneiskola népzenei tanszakán, amely ma már Óbudai Népzenei Iskola néven önálló intézmény. Tanított a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene szakán, 1975 óta vezetett népzenei táborokat. A Magyar Rádióban 1987-től tíz éven át Énekeljünk együtt, majd 1997-től Fúvom az énekem címmel volt műsora. 2008-tól a Magyar Katolikus Rádióban szerkesztett és vezetett egy népzenei műsort. 1986 óta tanított.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top