Connect with us

Sztori

Meghalt a kómában lévő lány is… ő a harmadik áldozata a Tamási Áron Gimnázium falomlásának !

Elhunyt a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium részben leomlott diákotthonának súlyos sérüléseket szenvedett, Marosvásárhelyen ápolt áldozata – közölte az Agerpres román hírügynökséggel a Maros megyei klinikai sürgősségi kórház szóvivője.

A román Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) által közreadott képen tűzoltók és önkéntesek túlélők után kutatnak a romok között, miután leomlott a Tamási Áron Gimnázium diákotthonának egy épületrésze Székelyudvarhelyen 2023. december 18-án.

A román Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) által közreadott képen tűzoltók és önkéntesek túlélők után kutatnak a romok között, miután leomlott a Tamási Áron Gimnázium diákotthonának egy épületrésze Székelyudvarhelyen 2023. december 18-án.

Mariana Negoita azt mondta: a lány – akinek az állapota a december 18-i szerencsétlenség óta válságos volt – helyi idő szerint 15:30 órakor halt meg a kórházban. „A marosvásárhelyi orvosok minden tőlük telhetőt megtettek, hogy megmentsék” – mondta a szóvivő.

A lány a harmadik áldozat volt, akit kimentettek a tűzoltók a falomlás romjai közül. Eszméletlen állapotban volt, de a mentőorvosoknak sikerült újjáéleszteni, válságos állapota miatt Marosvásárhelyen ápolták.

A tűzoltóság jelentése szerint körülbelül 200 négyzetméternyi falomlás történt.

2024JAN10

Székelyhon a Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása alapján azt írja, hogy 200 négyzetméternyi fal dőlt össze. A portál épp vasárnap írta meg, hogy jövőre tervezik a Tamási Áron Gimnázium bentlakásának a felújítását. Korábban a magyar állami támogatásoknak köszönhetően már a gimnázium főépületét és az Iskola utcában található régi zárda épületét is teljesen renoválták, már csak a bentlakást kellett volna felújítani.

A Székelyhon az iskola igazgatója, Laczkó György nyilatkozta alapján azt írta, Soltész Miklós, Magyarország Miniszterelnökségének egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára legutóbbi látogatása során, a Szent Miklós-templom búcsúünnepségén ígéretet tett a bentlakás felújításának az anyagi fedezetére.

Az igazgató szerint a portálnak azt mondta, már dolgoznak a bentlakás udvarán a halaszthatatlan munkálatokon. A talajvíz terepszint alatti szabályozása zajlott.

A Hargita Népének az egyik bentlakó diák a baleset után azt nyilatkozta, „amint nekiálltak dolgozni munkagépekkel a bentlakás udvarán, az épület falán lévő repedések nagyobbak lettek, érezték, hogy az épület mozog.”

 

 

Zörgő Noémi, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal helyszínen tartózkodó szóvivője az Agerpres hírügynökségnek azt mondta, a bentlakás a városi szennyvízhálózathoz való csatlakoztatásán dolgoztak. A szóvivő szerint ezek a munkálatok valószínűleg kapcsolatban állnak a falomlással, ugyanis a bentlakás udvarán is ástak, közvetlenül a fal mellett, de az épület alatt is.

CÍMLAPFOTÓ:ILLUSZTRÁCIÓ!

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top