Connect with us

Sztori

Meghalt a hajléktalanból lett győri lottómilliomos,esélye sem volt felvenni a harcot

Rákot diagnosztizáltak a lottómilliomosként megismert Andraschek László testében.

A férfinek esélye sem volt felvenni a harcot a retteget kórral szemben, felesége elmondása szerint mindössze pár hét alatt elvitte férjét a daganatos betegség.
Meghalt a győri hajléktalanból lett lottómilliomos, Andraschek László. A Telex írta meg elsőként, hogy a férfi máján daganatot találtak, azonban mire meglett a diagnózis, már túl késő volt, és mindössze néhány hét alatt elvitte a rák. A búcsúztatását már meg is tartották, özvegye elmondása szerint nem voltak sokan, csupán harminc ember vett részt rajta, de ezt egyáltalán nem bánja.

Nem is akartam volna nagyon sok embert, a rokonok azért ott voltak. Hát, igen… már nincsenek mellettünk sokan,

mondta a lapnak Andraschek Anikó.

Igazi mesebeli történet volt az Andraschek házaspáré, amikor győri pár a hajléktalanság küszöbén állt 2013-ban. A szeszélyes Fortuna azonban egy nyerő lottószelvénnyel 636 milliós nyereménnyel ajándékozta meg őket.

László és Anikó korábban az Indexnek is nyilatkozott, mint akkor elárulták, a lottónyereményből évekkel ezelőtt ingatlanokat vettek maguknak és a gyerekeiknek is. Vállalkozni is kezdtek, nyitottak egy kávézót, ám ez nem jött be, veszteségesnek bizonyult. Ezek mellett a 636 milliós nyereményből futotta még egy hófehér luxus BMW-re is, amihez sofőrt is fogadtak, nekik ugyanis nincs jogosítványuk.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top