Connect with us

Sztori

Megérkezett a vihar:felhőszakadásszerű eső, borsónyi jégeső kísérte-Fotók-Videó

Erős lehűlés jön esővel és széllel megspékelve.

Kedden északon és a Dunántúlon sokfelé számíthatunk tartós esőre, délen és keleten a napos-gomolyfelhős időben inkább záporok, délkeleten néhol zivatarok valószínűek – írja az Időkép.

Élénk, főként az ország déli felén erős, viharos lesz az északira, északnyugatira forduló szél. Jelentős lehűlés érkezik. A legmagasabb hőmérséklet 8 és 23 fok között alakul, délen, délkeleten mérhetünk még 20 fok feletti, északnyugaton pedig 10 fok alatti maximumokat. Délután már délkeleten is csökkenni fog a hőmérséklet.

 

Hétfő délután Magyarország északnyugati felét is elérte a hidegfront, Győr-Moson-Sopron és Vas vármegye térségében felhőszakadásszerű eső és jégeső zúdult le.

A hideg levegő beáramlása után több Celsius-fokot visszaesett a hőmérséklet. A heves zivatarok és villámlások miatt több vármegyében első- és másodfokú figyelmeztetés van érvényben.

Mint írtuk, a hidegfront hatására késő délutántól az északnyugati és az északi területeken is heves zivatarok alakulhatnak ki. A HungaroMet több vármegyére is figyelmeztetést adott ki.

A villámlás mellett viharos széllökés és jégeső is előfordulhat.

Hétfő délután a szupercellák elsőként Győr-Moson-Sopron vármegyét érték el.

AZ ÉSZAKNYUGATI TERÜLETEKEN FELHŐSZAKADÁSSZERŰ ESŐ ÉS BORSÓNAGYSÁGÚ JÉGESŐ ESETT.

A zivatarok többek között elmosták Sopront, Mosonmagyaróvárt, Mosonszolnokot és Ágfalvát is – írja az Időkép.

A hideg levegő beáramlása után több fokot visszaesett a hőmérséklet: Sopronban 13 Celsius-fokig hűlt a levegő.

Győr-Moson-Sopron vármegye mellett Vas vármegyét is elérte a hidegfront. A Kőszegi Időjárás Előrejelzés közösségi oldalán osztott meg a videót arról, hogy jégeső kísérte a zivatarokat.

Több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést

Elsőfokú figyelmeztetés van érvényben: Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Veszprém vármegye területén.

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN VÁRMEGYÉRE MÁSODFOKÚ, NARANCS FIGYELMEZTETÉST ADTAK KI.

A villámlás mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is, emiatt.

A hideg léghullámok csapadékot hoznak, de előre láthatólag ez sem lesz elegendő. A HungaroMet agrometeorológiai elemzése szerint esőre főként az Alföldön lenne szükség. A tavaszi vetések szempontjából a talaj felső 20 centiméteres rétege ezen a területen kritikusan száraz állapotban van.

A hajnali fagyok is visszatérhetnek

Hidegfront vet véget az áprilisi nyárnak: hétfőn már többfelé kell esőre, akár zivatarra is készülni. A hét közepétől csökken a csapadékhajlam, de a hőmérséklet jelentősen visszaesik. A legmelegebb órákban mindössze 10–16 Celsius-fok várható, a hidegebb helyeken pedig visszatérhet a gyenge hajnali fagy. A szél sokfelé lesz erős.

Kedden túlnyomóan borult idő várható, sokfelé esővel, záporral, az ország délkeleti harmadán pedig a napos periódusok mellett erőteljes gomolyfelhő-képződésre kell készülni záporokkal, helyenként zivatarokkal. Az északnyugati, északi szél nagy területen megerősödik. Hajnalban 9-15 fok várható, a csúcsérték pedig 9–24 fok között alakul. Északnyugaton lesz a hidegebb, ott reggel beáll a maximum, 23-24 fok a délkeleti határnál valószínű, de a déli óráktól már arrafelé is hűl a levegő.

 

(Borítókép: Mosonmagyaróvár. Fotó: Gyulanegy / Időkép)

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top