Connect with us

Sztori

Már tizenkét éve is nyomoztak a bicskei pedooofil igazgató ellen, mégis kitüntették,elképesztő részletek derültek ki

Már tizenkét éve is nyomoztak a bicskei pedooofil igazgató ellen, mégis kitüntették

Vásárhelyi Jánost 2015-ben Bárczy István-díjjal, 2016-ban Magyar Bronz Érdemkereszttel ismerték el.

Pedig 2011-ben, amikor a bicskei gyermekotthon még a fővárosi önkormányzat felügyelete alá tartozott, két dolgozó bejelentést tett, hogy az igazgató sze&uálisan zaklathatja a gyerekeket. A jegyzőkönyv szerint „néhány gyerek jelzése alapján felmerült, hogy az igazgató bizonyos esetekben nem megfelelő magatartást tanúsít a növendékekkel, félreérthető sze&uális tartalmú gesztusokat, kijelentéseket tesz”.

Szeptember végén a főpolgármester-helyettes továbbította az ügyet  az Országos Rendőr-főkapitányságra. A rendőrség kivizsgálta az esetet, majd 2012. június 18-án megszüntette a nyomozást azzal, hogy nem állapítható meg a bűncselekmény elkövetése.

A rendőrök azonban mulasztást követtek el az ügyben. Például akkor, amikor a megvádolt igazgató beosztottja, K. Endre lett a sértett gyerekek törvényes képviselője. Ez jelentősen befolyásolhatta a tanúvallomásokat.

 

Varga Judit volt férje interjút adott a Partizán YouTube csatornának, amit már majdnem kétmillióan láttak.

De vajon ki vagy kik állhatnak Magyar Péter mögött és mi lehet a céljuk?
Magyar Péter, a társadalmi és politikai ügyekben aktívan részt vevő közéleti személyiség, ismertté vált bátor és kritikus álláspontjával a kormányzati döntésekkel szemben. Nemrégiben figyelemre méltó lépésre szánta el magát, amikor bejelentette, hogy lemond minden állami megbízatású pozíciójáról, tiltakozásul az őt körülvevő politikai környezet gyakorlataival szemben.
Ezt követően, a közösségi médiában és a sajtóban egyaránt aktívan osztja meg kormánykritikus véleményét, különösen élesen fogalmazva Orbán Viktor politikájával kapcsolatban. Magyar Péter tevékenysége jelentős visszhangot váltott ki a nyilvánosságban, sokak számára ő vált az őszinte és nyílt politikai diskurzus szimbólumává.

[ ]

Most nézzük másik nézőpontból :Dave kielemzi a Partizán YouTube csatornán kiadott intejut .Íme:

 

 

Mi is az a NER?A „NER” a „Nemzeti Együttműködés Rendszerének” rövidítése, amely egy politikai és gazdasági koncepciót jelöl Magyarországon, amit a 2010-ben hatalomra került Orbán Viktor vezette kormány vezetett be.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top