Connect with us

Sztori

Már megint megváltozik a Facebook, mindjárt érvénybe is lép

A Meta amerikai internetes óriásvállalat májustól megjelöli a közösségi portálokon a mesterséges intelligencia (MI) által előállított hangokat, képeket és videókat – derült ki egy pénteken közzétett blogból.

2024 májusától elkezdjük az MI által generált tartalmak címkézését

– közölte Monika Bickert, a Facebook, az Instagram és a Threads anyavállalatának tartalmakkal kapcsolatos politikáért felelős alelnöke. Az alelnök szerint a „Made with AI” (készült mesterséges intelligenciával) felirat jóval több videó-, audió- és képtartalomnál lesz látható, mint korábban.

Ezeket a tartalmakat akkor címkézik, ha a portál az ipari szabványoknak megfelelő, MI-re utaló jeleket észlel a képeken, illetve ha a felhasználó maga közli, hogy MI által generált tartalmakat oszt meg

– hangsúlyozta Monika Bickert.

A kaliforniai vállalat bejelentette azt is, hogy az ellenőrző tanácsával folytatott konzultáció után módosítja az MI által megváltoztatott tartalmak kezelését, mivel úgy látja, hogy „az átláthatóság és a szélesebb kontextus a legjobb mód a manipulált tartalmak kezelésére”. Ezzel szeretné elkerülni a szólásszabadság fölösleges korlátozását. Véleménye szerint célszerűbb a tartalmak címkézése és szélesebb kontextusba helyezése, mint az eddig alkalmazott törlés.

A Meta hozzátette, hogy a jövőben is töröl a portáljairól minden olyan tartalmat – legyen az ember vagy mesterséges intelligencia által előállított -, amely sérti a választási folyamatba való beleavatkozásra, a megfélemlítésre, a zaklatásra, az erőszakra, illetve a cég közösségi normáiban szereplő más területekre vonatkozó szabályokat.

A Meta a hálózatban „mintegy száz független tényellenőrt” alkalmaz, hogy feltárják a mesterséges intelligencia által előállított „valós vagy hamis” tartalmakat.

A Facebook anyavállalata februárban jelentette be, hogy a dezinformáció elleni harc jegyében címkézni kíván minden, MI által előállított képet. Más információtechnológiai óriáscégek, mint a Microsoft, a Google vagy az OpenAI is tettek hasonló vállalásokat.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top