Connect with us

Sztori

Már a riasztást is kiadták: jégesővel, viharos széllel közeleg a zivatar

Augusztus 20-án a gomoly- és fátyolfelhők mellett általában sok napsütés várható. Délelőtt kialakulhatnak záporok, zivatarok, azonban nagyobb számban majd délután alakulhat ki elsősorban az ország északnyugati, nyugati felén – akár több hullámban – zápor, zivatar.

Az intenzívebb cellákat elsődlegesen felhőszakadás, de jégeső is kísérheti. Az északi, északkeleti szél a Dunántúlon és az északkeleti harmadban több helyen élénk, néhol erős lesz, zivatarok környezetében is átmenetileg megerősödhet, viharossá fokozódhat a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 37 fok között valószínű, délkeleten lesz a legmelegebb. Késő estére 23 és 29 fok közé csökken a hőmérséklet.

Legnagyobb eséllyel az ország északnyugati, nyugati felén – ezen belül is főként a Nyugat- és Észak-Dunántúlon, Pest megyében, valamint az Északi-középhegység nyugati részén – lesznek kedvezőek a feltételek zivatarok kialakulásához: reggel, délelőtt valamelyest kisebb, délután már nagyobb számban fordulhatnak elő. A zivatarokat átmeneti viharos (~65-80 km/h) széllökés, intenzív csapadék (~15-20 mm), illetve jégeső (< 1-2 cm) kísérheti – írja a HungaroMet.

Itt alakulhatnak ki zivatarok / Fotó: met.hu
A sárgával jelzett területeken zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat / Grafika: met.hu

Délután akár intenzívebb, egymást követő zivatarok is kialakulhatnak, amelyekhez a viharos széllökések mellett már nagyobb méretű (ált. 1-3 cm) jégeső, valamint felhőszakadás (ált. 30-50 mm) társulhat. Kiemelten a Dunántúli-középhegység középső részén 50 mm-t meghaladó csapadékösszeg is előfordulhat, amely arrafelé villámárvíz kialakulását eredményezheti. Kedden az esti, késő esti órákban lassan csökken a zivatarhajlam, ugyanakkor teljes lecsengés az éjféli órákban sem valószínű.

A hét további részében

Szerdán a gomoly- és fátyolfelhők mellett sok napsütés várható. Elszórtan fordulhat elő zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szelet sokfelé élénk, az Észak-Dunántúlon, a főváros környékén a Borsodban erős, zivatar térségében viharos lökések kísérik. Délutánra 28 és 36 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Csütörtökön napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel. Az ország keleti felén alakulhat ki néhány zápor, esetleg zivatar. Sokfelé megélénkül, az északkeleti tájakon megerősödik az északi, északkeleti szél. A minimum-hőmérséklet 14, 22, a maximum 26 és 32 fok között alakul.

Pénteken nagyrészt derült vagy gyengén felhős, napos, száraz időre számíthatunk. Többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A hajnali 11, 19 fokról 28 és 33 fok közé melegszik fel a levegő.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top