Sztori
Magyar Péter: Holnap reggel 9 órakor nyilvánosságra hozzuk a bizonyítékot
Holnap reggel 9 órakor nyilvánosságra hozzuk azt a bizonyítékot, amelyből nyilvánvaló lesz mindenki számára, hogy Orbánék az utóbbi években hazudtak reggel, délben és este. Hazudtak minden hullámhosszon
– erről beszél Facebook oldalán közzétett videójában Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke szerint „a bizonyíték alapján érthetővé válik Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy hirtelen eltávolítása a Honvéd vezérkar éléről, valamint az Orbán-kormány minden korábbit meghaladó hadiipari beruházásai és a nemzetközi lépései is”.
Magyar Péter hétfőn beszélt először arról, hogy „befújt egy dokumentumot a szél az ablakon”, amely az Orbán-kormány „őszödi beszéde” lesz. A dokumentum állítása szerint „mindent felülír” arról, amit az Orbán-kormány eddig kommunikált a háborús veszélyhelyzetben, és kiderül majd belőle, hogy machinálnak a háttérben.
Léteznek politikai hibák és vannak olyan bűnök, amelyek a magyar nemzet és a magyar emberek biztonságát veszélyeztetik. Az utóbbiakra nincs és nem is lehet bocsánat
– mondja szerdai videójában Magyar.
Ruszin-Szendi Romulusz is közzétett egy videót a dokumentummal kapcsolatban. Ő arról beszél, hogy kiderül majd az anyagból, miért kellett „fiatalítani” a magyar honvédségben. „A békéről beszélnek, de közben teljesen mást szeretnének” – mondja Ruszin-Szendi.
