Connect with us

Sztori

Lopott autóban tárolta halott rokonát, de nem ez lett gyanús a rendőröknek Budapesten

Elloptak egy autót Budapesten. Amikor másnap megtalálták, már más rendszám volt rajta, benne pedig több forgalmi engedélyt, céges bélyegzőket, valamint egy hamvakat tartalmazó urnát találtak a rendőrök. A feltételezett elkövetőt őrizetbe vették.

Egy műszaki engedéllyel nem rendelkező, 17 éves autót loptak el 2023. március 21-én reggelre a főváros VII. kerületéből. Bár addigra román rendszámot szereltek rá, a Mercedest a tulajdonos egyik rokona másnap a IX. kerületben felismerte, és értesítette a rendőrséget. A rendőrök ellenőrizték, az alvázszám pedig igazolta, hogy a valóban a lopott kocsi az – írja a Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye.

A járműben több forgalmi engedélyt és céges bélyegzőt találtak; azt még vizsgálják, hogy ezek összefüggésbe hozhatók-e bűncselekménnyel. A kocsiban ülő férfit a VII. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol nagyobb értékre elkövetett lopás és egyedi azonosító-jellel visszaélés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és indítványozták letartóztatását.

A járműben volt egy urna is, amit a rendőrök szakértőkkel vizsgáltattak meg. Kiderült, hogy a gyanúsított egy hozzátartozójának hamvait rejtette, amit a férfi mindenhova magával vitt.

Ezzal kapcsolatban nem merült fel bűncselekmény gyanúja.

 

 

(Fotó: BRFK)

 

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top