Connect with us

Sztori

Lefagyott a vigyor Orbán arcáról, Magyar Péter olyan üzenetet küldött neki Ukrajnából

Csütörtökön délelőtt Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke látogatást tett a rakétatalálatot kapott kijevi gyermekkórháznál. Beszélgetett a kórház igazgatójával a támadásról és annak következményeiről.

Az igazgató tájékoztatása szerint a rakétacsapás napján ketten vesztették életüket: egy orvos, aki leengedte a gyerekeket az óvóhelyre, majd visszament, hogy megnézze, maradt-e még valaki, valamint egy civil, aki a parkolóban tartózkodott. Összesen körülbelül 300 ember sérült meg, közülük négyen súlyos állapotban vannak.

Bár gyerekek is megsérültek, egyikük sem halt meg, leginkább az orvosokat érte a támadás.

Magyar Péter válaszában hangsúlyozta, hogy a magyar nép érti, és tudja, hogy Ukrajnának joga van megóvni a területét, amit nemzetközi egyezmények is garantálnak. Az igazgató szerint Ukrajnának békére és barátokra van szüksége, és úgy gondolja, Magyar Péter barátjuk. A politikus ezt azzal erősítette meg, hogy ők is mielőbbi békét szeretnének, és a barátságukat ajánlják.

Magyar Péter kiemelte, hogy mindenkit a tettei minősítenek. A Tisza Párt ukrajnai missziója bizonyítja, hogy ők a békét támogatják, elítélik a háborút és az orosz agressziót.

Szerinte a béke eléréséhez konkrét lépések kellenek, és nem luxusrepülőkkel diktátortól diktátorig repkedni, és titkos tárgyalásokat folytatni.
Magyar Péter csütörtök hajnalban, magyar idő szerint háromnegyed kettő körül érkezett meg Kijevbe.

Egy korábbi posztja szerint azért nem előbb, mert az egész országra légiriadót rendeltek el, és egy MiG-31-es orosz gép belépett az ukrán légtérbe. Később is volt egy légiriadó az út során, amikor orosz drónokról és becsapódó rakétákról írt. Kijevből először csütörtök reggel jelentkezett be, amikor az ukrán háború áldozatainak emlékfalánál járt.

Telex nyomán

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top