Connect with us

Sztori

Leállnak a vonatok Hegyeshalomnál, katasztrofális állapotok uralkodnak – Fotók

Drámai képek készültek több vonalon.

Az osztrák vasúttársaság vasárnap délután jelentette be, hogy vasárnap este hat órától előreláthatólag kedd éjfélig leállítanak minden vonatot Hegyeshalom és Bécs között, a járatok buszos pótlására pedig nincs lehetőség.

A MÁV tájékoztatása szerint valamennyi Railjet, bécsi EuroCity, a Kálmán Imre EuroNight és az EuRegio vonat csak Hegyeshalomig közlekedik, illetve onnan is indul.

Az ÖBB több képet is megosztott a közösségi médiában az ausztriai vonalakon uralkodó állapotokról. Vasútállomások kerültek teljesen víz alá, számos helyen pedig fák dőltek a sínekre és a felsővezetékekre, így a fotók alapján kicsit sem meglepő, hogy felfüggesztették a vasúti közlekedést a szomszédban.

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top