Connect with us

Sztori

Le akarták tartóztatni Orbánékat, 150 rendőr lendült akcióba

A nyolc gyanúsított az ország irányításának átvételére készült, és kilátásba helyezte a magyar rendőrök és katonák lefegyverzését is, amennyiben azok ellenállást tanúsítanak. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda vetett véget a szervezkedésnek.

Mint a police.hu írja, az egyik közösségi videómegosztó portálra került fel tavaly novemberben egy olyan videó, melyen egy társaság tagjai bejelentették, hogy megalakítják a Szkíta Magyarországot, és megindították a nemzeti szabad katonai csapatok felfegyverzését.

Bejelentették azt is, hogy mind a volt, mind a jelenlegi kormánytagokat le fogják tartóztatni. Elmondták, hogy rövidesen megtörténik a magyar rendőrség lefegyverzése és a katonaság átállítása, amennyiben azok ellenállást tanúsítanak.

Az ügyben a KR NNI Bűnügyi Szolgálat Nyomozó Főosztály Erőszakos Bűncselekmények Elleni Osztály az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása előkészülete miatt eljárást indított. Sikerült azonosítani a szervezet tagjait, akiknek elfogására tegnap hajnalban került sor.

Azonban a művelet tervezésekor nem volt kizárható, hogy a tagok lőfegyverrel rendelkeznek, ezért a rajtaütések végrehajtására az NNI a Terrorelhárítási Központot (TEK) kérte fel.

Tekintettel a jelentős számú helyszínre és gyanúsítottra, illetve arra, hogy ezeknek a felszámolását egyszerre kellett végrehajtani, a TEK műveleti egységei mellet az elfogásokat az NNI Műveleti Szolgálatának egységei és a KR Bevetést Támogató Osztálya támogatta.

A Veszprém, Pest, Zala, Bács-Kiskun vármegyékben, illetve Budapesten végrehajtott akcióban közel 150 rendőr egyszerre 10 helyszínen tartott elfogásokat és kutatásokat. Összesen 11 emberrel szemben intézkedtek, közülük nyolcat – hét férfit és egy nőt – gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók, majd egy 53 éves murakeresztúri, egy 68 éves veszprémi és egy 88 éves váci férfit őrizetbe vettek.

A társaság elszántságát tükrözi, hogy a kutatások során a nyomozók több helyszínen feltehetően éles maroklőfegyvert, lőszereket, AK gépkarabélyt találtak, továbbá gáz- és riasztófegyvert, valamint gumilövedékes fegyvereket és légfegyvereket foglaltak le. Ezek mindegyikét a nyomozás során szakértői vizsgálatnak vetik majd alá.

A lefoglalt tárgyak között szerepelnek még különböző – a magyar állam létezését tagadó – dokumentumok és a Szkíta Magyarország nevű szervezettel kapcsolatos iratok is. Az NNI munkatársai találtak olyan okmányokat is, amiket a társaság állított ki tagjainak. Ezek között voltak személyazonosító igazolványok, forgalmi engedélyek, de még diplomáciai mentességet igazoló papírok is. A rendőrök lefoglalták a szervezet tagjainak informatikai eszközeit és elektronikus adatait is a további bizonyítékok beszerzése érdekében. A három őrizetbe vett férfi letartóztatását az NNI a Zala Vármegyei Főügyészségen kezdeményezi.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top