Sztori
Lázár János fontos bejelentést tett, ilyen változások jöhetnek a készpénzhasználatnál
Toroczkai Lászlóval egyeztetett Lázár János, erről a építési és közlekedési miniszter számolt be a közösségi oldalán kedden.
Hódmezővásárhely korábbi polgármester elmondta, hogy a tárgyalások során áttekintették a Mi Hazánknak azt a parlamenti javaslatát, amely Magyarországon a készpénz használatának jogát alkotmányos alapjoggá tenné.
Számos kérdésben nem értettünk egyet, jónéhány vitás pont maradt fent közöttünk, de a legfontosabban megegyeztünk. Magyarországon a készpénzhasználat joga személyes szabadságjog kell legyen, ami garantálja az emberek védelmét a nagy pénzügyi hálózatokkal és bankokkal szemben
– írta
Mint arról korábban már írtunk Toroczkai László, a Mi Hazánk vezetője tavaly márciusban beszélt arról a parlamentben, hogy ellenzékben is sikerült több területen eredményeket elérniük, ugyanakkor felidézte a készpénzhasználat alkotmányba emelését célzó javaslatukat is, amelyre a kormányfő korábban nyitottnak mutatkozott.
Répássy Róbert, az igazságügyi tárca parlamenti államtitkára akkor azt mondta, a kormány minden jó javaslatot támogat. Az ellenzéki párt több javaslatot is tett, volt, amit tudtak támogatni és volt, ami nem. Jelezte: érdemben megvizsgálnak minden javaslatot, hogy az illik-e a kormány politikájába vagy sem, de a készpénzhasználat alkotmányba emelésről konkrétan nem nyilatkozott.
